Elképesztő, mennyien fordultak meg júliusban Ferihegyen

A Budapest Airport közölte a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér nyárközepi utasszámait.

A reptér január és július között 8,2 millió utast szolgált ki, huszonnégy százalékkal többet mint 2022 azonos időszakában, és többet, mint 2021 egészében. Júliusban majdnem másfélmillió utazót fogadtak, ez az ötödik hónap volt, amikor az utasszám meghaladta az egymilliót.

Az idén eddig regisztrált utasszám ugyanakkor még  9,2 százalékkal elmarad a 2019-es rekordévtől és a Budapest Airport arra számít, hogy az egész éves utasforgalom meghaladja a 14,3 milliót.

Ha ez a tendencia folytatódik, akkor 2024 végére várják a járvány előtti utasszámok teljes visszaépülését.

Nemcsak az utas-, de a teherszállítás is kiemelt figyelmet kap az idén,  alig tíz hónappal a munkálatok megkezdése után elkészült a BUD Cargo City forgalmi előterének bővítése, aminek köszönhetően egyidejűleg akár négy szélestörzsű repülőgép töltése is megvalósulhat.

A légiáru mennyisége az év első hét hónapjában ugyan 4,7 százalékkal elmaradt a tavalyi év hasonló időszakától, de a júliusban kezelt 16 390 tonna mintegy 12 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit.

Az idén kezelt 107 ezer tonnás légiáru-mennyiség alapján a Budapest Airport újabb rekordévre számíthat, a BUD Cargo City fejlesztése pedig akár évi 300 ezer tonna árutömeg kezelését is lehetővé teszi.

A Liszt Ferenc repülőtér idén sorozatban tizedszerre is elnyerte a Kelet-Európa legjobbja címet, 2024 nyarára pedig hatalmas újítással készül a légikikötő.

(Forrás: MTI, képek: Getty Images)

utasszám | repülőtér | Liszt ferenc Nemzetközi repülőtér | utasforgalom | július

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom