Bár tavaly és tavalyelőtt volt egy kis megingás, a szingapúri Changi idén visszaszerezte vezető helyét a Skytrax listáján, ahol immár tizenkettedszer kapta meg a világ legjobb repterének címét.
Az ügyfélelégedettségi felmérés eredményeként születő rangsorban a dohai Hamad nemzetközi repülőtér végzett a második helyen, amely tavaly és tavalyelőtt az első lett, a harmadik pedig a tokiói Haneda, a tavalyi második.
Európa legjobb reptere a párizsi Charles de Gaulle, amelyet az ötödik helyen találunk.
A Changi egyértelműen sokkal több, mint egy repülőtér: beltéri esőerdő, tükörlabirintus, csőcsúszda és vízesések kötik le a látogatókat a várakozás óráiban, míg a tetőn medencéből és jacuzziból lehet gyönyörködni a felszálló repülőgépek látványában. A légikikötő a világ legjobb reptere mellett Ázsia legjobb reptere is lett, emellett a legjobb repülőtéri étterem és szabadidős szolgáltatások címét is megkapta.
A repülőtér utasforgalma jelenleg a járvány előtti szint mintegy nyolcvan százalékán áll, és várhatóan 2024-re éri el a Covid előtti mennyiséget.
A Hamad Nemzetközi Repülőtér szintén további három elismeréssel lett gazdagabb: díjazták a legjobb repülőtéri bevásárlóközpontért, emellett a Közel-Kelet legjobb és egyben legtisztább repülőtere is lett. A világ legtisztább repterének címét a Haneda vitte, amely a világ legjobb belföldi repülőtere is.
A dél-koreai incshoni nemzetközi repülőterén találjuk Ázsia és a világ legjobb személyzetét, valamint ott a legjobb repülőtéri bevándorlási ügyintézés is.
A helsinki repülőtér lett Észak-Európa legjobbja, a leginkább családbarát csomópont Isztambul, Észak-Amerika legjobbja pedig a Seattle-Tacoma.
A biztonsági ellenőrzés a zürichi repülőtéren a legjobb, a csomagokkal pedig Bahreinben bánnak a legjobban.
Íme, a húszas lista:
- Changi nemzetközi repülőtér
- Hamad nemzetközi repülőtér
- Haneda nemzetközi repülőtér
- Incshoni nemzetközi repülőtér
- Charles De Gaulle repülőtér, Párizs
- Isztambuli repülőtér
- Müncheni repülőtér
- Zürichi repülőtér
- Narita nemzetközi repülőtér, Tokió
- Barajas repülőtér, Madrid
- Bécsi nemzetközi repülőtér
- Helsinki-Vantaa repülőtér
- Róma-Fiumicino repülőtér
- Koppenhágai repülőtér
- Kanszai nemzetközi repülőtér, Oszaka
- Csúbú Centrair nemzetközi repülőtér, Tokoname, Japán
- Dubai nemzetközi repülőtér
- Seattle-Tacoma nemzetközi repülőtér
- Melbournei repülőtér
- Vancouveri nemzetközi repülőtér
Budapest a top százas listán a 77. lett (tavaly a 80. volt), Oslo és Málaga között, de a Liszt Ferenc repülőtér sorozatban tizedszerre is elnyerte a Kelet-Európa legjobbja címet.
A környező országokból Prága, Pozsony, Zágráb, Belgrád és Varsó reptere nem szerepel rajta, de az egyéb címen kiosztott elismerések között sem.
Ferihegyen egyébként nemrég olyan újítást vezettek be, amely sok turista itteni nyaralásának hangulatát megalapozza. Ha viszont utazást tervezünk ezekben a hetekben, erre kell számítanunk.
(Forrás: Independent, Airportal, képek: Unsplash, Getty Images)
repülőtér | reptér | changi | Skytrax | a világ legjobb | lista
Egy jó tervhez is kellhet több perspektíva
–
Sulciová Silvia interjú
Skót nyár a ködös budapesti belvárosban – Ilyen a 2023-as év whiskyje

Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.
Megnézem, mert érdekel!