Megjelent a Magyar Közlönyben az a kormányrendelet, amely megteremti a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér kötöttpályás kapcsolatának koncessziós formában történő megvalósításához szükséges eljárásjogi kereteket – írja az AIRportal.
A lap rámutat, a jogszabály úgy fogalmaz, hogy a repülőtér kötöttpályás közlekedési infrastruktúrájának fejlesztése stratégiai jelentőséggel bír nemzetgazdasági szempontból.
A vasúti infrastruktúra fejlesztése a hivatásforgalom és a turizmus megnövekedett igényeinek való megfelelés, a gazdaság fejlődése és a versenyképesség folyamatos fenntartása szempontjából kulcsfontosságú tényező. Ebből a célból új koncesszióköteles tevékenységgel bővül a koncessziókért felelős miniszter – mint az állam képviselője – által ellátandó, törvényben meghatározott eljárási és szerződéskötési feladatok köre.
A repülőtér töretlen fejlődési potenciáljának kiaknázása és biztosítása a dokumentum szerint a Magyar Állam számára kiemelt jelentőséggel bír, hiszen olyan közvetlen és közvetett, nemzetgazdaságot befolyásoló tényezőkre van hatással, amelyek rövid, közép- és hosszú távon támogatják a kormány nemzetstratégiai céljait és azok elérését – írja az AIRportal.
(Forrás: AIRportal, fotó: Getty)
ferihegy | airport | épülhet | budapest | vonat | vasút
Liverpool után az otthonodban találkozhat a csúcsteljesítmény és a prémium életmód
A Leica-kamerás csúcstelefon, ami az utazók legújabb kedvence lesz
A frissen őrölt kávé nem csak a ráérős reggelek kiváltsága
Erdőterápia a zuhany alatt, avagy ilyen a stílusos lelassulás a Balatonnál
Ez Ázsia Grand Canyonja, amiben csónakázni is lehet
Ezért fontosabb a víz, mint egy fogkefe egy éjszakai repülőúton a szájsebész szerint
Itt a tavasz, a Roadster legújabb lapszáma pedig diadalmas dübörgéssel robog be az életünkbe! A hagyományoknak megfelelően kalandok sora követi egymást a magazin színes, szélesvásznú lapjain, tele inspiráló történetekkel és még inspirálóbb karakterekkel. Mit találhatunk a 220 oldalas magazinban? Elutazunk Varsóba és Szicíliába, találkozunk a szupersztárokat fotózó Agata Serge-zsel, a gyönyörű izraeli színésznővel, Efrat Dorral, megnézzük, hogyan tiszteleg egy párizsi galéria egy magyar belsőépítész előtt, kipróbáljuk, milyen az új Mercedes és Omoda, megmutatunk négy új és lenyűgöző hotelt, végigjárjuk a Dolomitokat egy Audi A6-tal, belekóstolunk Dubai legjobb éttermeibe, és találkozunk a zseniális divattervezővel, Abodi Dórával is. És ahogy mondani szokás, ez még messze nem minden, a magazin még ezeken kívül is rengeteg színes kalandot tartogat!
Különleges csomagajánlatok itt!