Rohamosan emelkedik a koronavírussal fertőzöttek száma Münchenben és környékén, szakértők szerint az Oktoberfesttel összefüggésben.
A beszámolók szerint a München járás kórházaiban 478 embert ápolnak Covid-19 miatt, ami 137 százalékos emelkedés a világhírű sörfesztivál előtti utolsó naphoz – szeptember 16-hoz – képest.
A napi új fertőződések száma már a fesztivál alatt nőni kezdett, és az utóbbi hét napon regisztrált fertőződések százezer lakosra jutó száma kétszázról ezer közelébe ugrott az Oktoberfest bő két hete alatt.
Karl Lauterbach szövetségi egészségügyi miniszter szerint a fertőzéshullám következő szakaszában tovább növekedik majd az egészségügyre nehezedő teher, és
nagyjából tíz-tizennégy napos eltéréssel a súlyos esetek száma is megugrik, és akkor az intenzív osztályokra is több beteg kerül.
"Kár, hogy idáig jutottunk" – jegyezte meg a legelismertebb német járványügyi szakértők közé tartozó miniszter utalva arra, hogy az Oktoberfestet, amelyet két évig éppen a járvány miatt nem rendeztek meg, ezúttal korlátozások nélkül tartották meg.
A hétfőn véget ért fesztiválon 5,7 millió vendéget regisztráltak, hatszázezerrel kevesebbet a 2019-es 6,3 milliónál. A visszaesés elsősorban az évszakhoz képest hideg és esős időjárásnak tulajdonítható.
A vendégek 5,6 millió liter sört fogyasztottak, szemben a 2019-es 7,3 millió literrel.
A látogatók csaknem 80 százaléka müncheni vagy környékbeli volt. A külföldiek aránya 16 százalékot tett ki, főleg az Egyesült Államokból és az Egyesült Királyságból érkeztek az érdeklődők.
A sörös élet nem áll meg Németországban, ezek Európa legjobb úti céljai, ha legurítanánk néhány korsóval.
(Forrás: MTI, képek: Getty Images)
járvány | Németország | járványhullám | oktoberfest | covid
Amikor a Városliget a nappalidig ér – Élet a Dürer Park zöld ligetében
A tavaszi stílus kulcsa: jól megválasztott ékszerek
Sose felejtsd otthon, ha utazol: ez a zsebtolmács lehet a legjobb barátod egy idegen országban
Roncsok, barlangok és 2700 éves kincsek: ezért őrül meg a búvárvilág Máltáért
Óriásit húz a Wizz Air, alighanem minden utas imádni fogja ezt az újítást
70 éve nem látsz ilyeneket a reptereken, pedig egykoron szinte minden utas használta Észak-Amerikában
Itt a tavasz, a Roadster legújabb lapszáma pedig diadalmas dübörgéssel robog be az életünkbe! A hagyományoknak megfelelően kalandok sora követi egymást a magazin színes, szélesvásznú lapjain, tele inspiráló történetekkel és még inspirálóbb karakterekkel. Mit találhatunk a 220 oldalas magazinban? Elutazunk Varsóba és Szicíliába, találkozunk a szupersztárokat fotózó Agata Serge-zsel, a gyönyörű izraeli színésznővel, Efrat Dorral, megnézzük, hogyan tiszteleg egy párizsi galéria egy magyar belsőépítész előtt, kipróbáljuk, milyen az új Mercedes és Omoda, megmutatunk négy új és lenyűgöző hotelt, végigjárjuk a Dolomitokat egy Audi A6-tal, belekóstolunk Dubai legjobb éttermeibe, és találkozunk a zseniális divattervezővel, Abodi Dórával is. És ahogy mondani szokás, ez még messze nem minden, a magazin még ezeken kívül is rengeteg színes kalandot tartogat!
Különleges csomagajánlatok itt!

