Close
Ha idén ősszel Németországba utazunk, jó, ha erre felkészülünk

Ha idén ősszel Németországba utazunk, jó, ha erre felkészülünk

A német kormány több olyan intézkedést vezetett be, amelynek célja az energiamegtakarítás az őszi-téli időszakban. Hogyan érintheti mindez a turistákat?

Az ország két százalékkal szeretné csökkenteni az energiafelhasználását, így kevesebb lesz a díszkivilágítás és az óriásplakátok sem fognak fényárban úszni. A középületek esetében tíz órakor lekapcsolják a villanyt, a boltok pedig a bezárást kockáztatják, ha éjszaka égve hagyják a lámpákat.

Berlin

Mindez annyira nem húsba vágó, mint talán az, hogy a középületeket maximum 19 fokig lehet felfűteni, ami érintheti az apartmanokat és szálláshelyeket is.

A magánuszodákat egyáltalán nem lehet fűteni, a nyilvános helyeken pedig nem lesz melegvíz a kézmosáshoz. Bár a nyáron vonatozásra bátorítottak mindenkit, ősszel nem biztos, hogy olyan gördülékeny lesz a vasúti közlekedés, mert a síneken prioritást élvez a szén- és olajszállítás.

Mint a német gazdasági miniszter korábban megjegyezte, az új szabályokkal a háztartások,

a vállalatok és a közszféra akár 10,8 milliárd eurót is megtakaríthatnak 2024-ig.

Németország a gázellátásának 55 százalékát kapta Oroszországtól korábban, a háború óta ez az összeg 35 százalékra csökkent, és a kormány eltökélt szándéka, hogy teljesen beszüntesse az importot.

Persze, az energiatakarékossági intézkedések nem jelentik azt, hogy a turistákat ne látnák szívesen, vagy az ország ne tartogatna sok érdekes látnivalót, ráadásul szeptember 17-én kezdődik az Oktoberfest is.

(Forrás: Schengen Visa Info, képek: Getty Images, Unsplash)

energia | gáz | Németország | korlátozások | energiaválság

FOLYTASD EZZEL

Ezért a ritka égi jelenségért érdemes lesz kimenni az udvarra a nap közepén

Budapestet is érinti ez a 46 éjszakás, folyami szuperhajós álomutazás

Rendeld meg a Roadster magazin 9. számát!
Friss, 220 oldalas lapszámunkat ezúttal egy színes és izgalmas, 20 oldalas melléklettel egészítettük ki, amelyben a prémium spiritek szédítő univerzumába merülünk el. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet. Megnézem, mert érdekel!
Instagram