Kevés dolog kapcsolódik annyira Finnországhoz, mint a szauna, Helsinki pedig most ezt az élményt emelte új szintre.
A finn főváros szigetcsoportjának egyik tagja, a Saunasaari teljes egészében a szaunázás köré épül, és először vált elérhetővé azok számára is, akik nem privát foglalással érkeznek. A különleges helyszín korábban kizárólag zárt körű események és előre lefoglalt privát tartózkodások számára volt fenntartva. Mostantól azonban pénteki és szombati napokra egyéni vendégek is foglalhatnak.
A Saunasaari Helsinki mintegy 300 szigetből álló szigetcsoportjának része, és egy híd kapcsolja össze a nagyobb Vasikkasaari-szigettel. Ez utóbbi a nyári hónapokban különösen népszerű a finnek körében, sokaknak van ott nyaralója, ami jól mutatja, mennyire szervesen kapcsolódik a városi élethez a természet közelsége.
Az élmény már az utazással kezdődik. A vendégeket helsinki kikötőjéből veszik fel, ahonnan hajóval viszik át őket a szigetre; az út nagyjából félórás. Van azonban egy alternatíva is: a saját hajóval érkezőknek nem kell igénybe venniük a transzfert, tehát kedvezőbb áron vehetnek részt a programon.
A megérkezés után többféle szaunát is használhatnak. Két füstszauna, egy tengeri szauna és egy pezsgőfürdő is a program része, tehát a hangsúly egyértelműen a lassú, ráérős esti feltöltődésen van. A szaunázást vacsora követi, ami ugyancsak a csomag része.
A szigeten működő RÖK nyári konyha nyílt tűzön készült fogásokat kínál. Az étlapon olyan ételek szerepelnek, mint a füstölt hal, a grillezett marhahúsos rostélyos és különféle zöldséges fogások, vagyis a koncepció nemcsak a szaunakultúrát, hanem a skandináv gasztronómia laza, közösségi oldalát is megmutatja.
Az esti program végén a hajó este kilenc órakor indul vissza a kikötőbe. A teljes szaunaélmény ára fejenként 128 euró (kb. 50 600 forint), míg transzfer nélkül 108 euróba (kb. 42 700 forintba) kerül. A vacsora az alapár része, de borpárosítás külön kérhető 34 euróért (kb. 13 400 forintért), törölközőt pedig 10 euróért (kb. 3950 forintért) lehet bérelni.
(Forrás: Independent, fotók: Getty Images, Unsplash)
szauna | ételek | utazás | teljes | finnország | sziget
Liverpool után az otthonodban találkozhat a csúcsteljesítmény és a prémium életmód
A Leica-kamerás csúcstelefon, ami az utazók legújabb kedvence lesz
A frissen őrölt kávé nem csak a ráérős reggelek kiváltsága
Erdőterápia a zuhany alatt, avagy ilyen a stílusos lelassulás a Balatonnál
A vulkánok, melyekért megéri átrepülni a fél világot
Ez az igazi oka annak, hogy fázol a repülőtéren
Itt a tavasz, a Roadster legújabb lapszáma pedig diadalmas dübörgéssel robog be az életünkbe! A hagyományoknak megfelelően kalandok sora követi egymást a magazin színes, szélesvásznú lapjain, tele inspiráló történetekkel és még inspirálóbb karakterekkel. Mit találhatunk a 220 oldalas magazinban? Elutazunk Varsóba és Szicíliába, találkozunk a szupersztárokat fotózó Agata Serge-zsel, a gyönyörű izraeli színésznővel, Efrat Dorral, megnézzük, hogyan tiszteleg egy párizsi galéria egy magyar belsőépítész előtt, kipróbáljuk, milyen az új Mercedes és Omoda, megmutatunk négy új és lenyűgöző hotelt, végigjárjuk a Dolomitokat egy Audi A6-tal, belekóstolunk Dubai legjobb éttermeibe, és találkozunk a zseniális divattervezővel, Abodi Dórával is. És ahogy mondani szokás, ez még messze nem minden, a magazin még ezeken kívül is rengeteg színes kalandot tartogat!
Különleges csomagajánlatok itt!

