Már Ptolemaiosz és Marco Polo is óva intett minket a föld egyik legveszélyesebb szigetétől

Az ember az idők során eljutott a bolygó legmélyebb és legmagasabb pontjaira, „meghódította” a Holdat, közben szállodát tervez az űrbe, és alternatív univerzumot épít a virtuális valóságban.

Lassan elérkezik a technológiai szingularitás történelmi mérföldköve, amely után a társadalmi és tudományos életben bekövetkező változások egyszerűen felfoghatatlan, szinte lemodellezhetetlen messzeségbe röpíhetnek minket, az viszont valószínű, hogy az Északi-Szentinel-sziget nem része ennek a felforgatott jövőképnek. A Föld egyik utolsó szigetéről beszélünk, amely még érintetlen a modern civilizáció számára, és már Amerika felfedezése előtt, sőt, a római korban is köztudott volt, hogy érdemes elkerülni.

Szellem a palackban

Az Északi-Szentinel-sziget az Indiához tartozó, Andamán- és Nikobár-szigetek része, és az itt élő őslakosok, a szentinelézek lényegében elutasítanak mindennemű kontaktust a külvilággal már emberemlékezet óta. És ez nem holmi költői túlzás.

Ptolemaiosz, az ismert alexandriai geográfus és csillagász brutális, vad embereknek írta le a sziget őslakosait, akik minden idegennel végeznek, és a kannibalizmus gyakorlatával élnek. Marco Polo, a híres olasz kereskedő és utazó is inkább elkerülte a szigetet, ugyanakkor hallomás alapján hasonlóan festette meg a helyieket 1296-ban, mint Ptolemaiosz előtte bő ezer évvel.

Mintha csak az idő megállt volna

A helyzet nem sokat változott az azóta eltelt bő nyolcszáz év alatt: a 2018-ban, halászok segítségével a szigetre érkező misszionárius, John Allen Chau többek között ezt írta utolsó jegyzetében: ne okoljátok a bennszülötteket, ha megölnek titeket. John Allen Chau azért érkezett a szigetre, hogy megismertesse az őslakókat Jézus tanításaival – azonban hamar nyílvesszők sokaságával találta szembe magát. És bár nagyon alaposan felkészült élete legnagyobb kihívására, az első szerencsétlen találkozást pedig sikerült túlélnie, tovább próbálkozott az őslakosoknál, haza pedig soha nem tért.

A 18. század végén a Brit Kelet-indiai Társaság egyik hajója is elhaladt a sziget mellett, száz évvel később pedig a Nineveh nevű indiai kereskedő szenvedett hajótörést a sziget közelében közel száz emberrel a fedélzetén; majd Maurice Vidal Portman parancsnok is meglátogatta a szigetlakókat, szűk ötven éve pedig egy filmstáb – antropológusok, felfegyverzett rendőrök és a National Geographic fényképésze társaságában – kereste fel a szigetet.

Szerettek volna kapcsolatot teremteni az őslakosokkal, valamint jobban megismerni a sziget élővilágát, a helyi lakosok kultúráját és szokásait.

A stáb nem érkezett üres kézzel: egy műanyag autót, pár kókuszdiót, egy disznót, egy játékbabát, valamint egy alumínium konyhai eszközt hoztak ajándékba, a törzs tagjai pedig viszonzásképp jókora nyílzáport zúdítottak rájuk.

A szerencsétlen találkozás következtében a stáb inkább nem merészkedett beljebb, a felfegyverkezett rendőrök az ajándékokat a homokba helyezték, ezután pedig még nagyobb nyílvesszőzápor következett, az egyik filmrendező meg is sebesült. Beszámolók szerint a disznót és a játékbabát az őslakosok a homokba temették, az evőeszközöket és a kókuszdiót pedig magukkal vitték.

A nagy áttörés

Triloknath Pandit indiai antropológus talán nem is gondolta a hatvanas évek közepén, hogy az Északi-Szentinel-sziget miatt írja be magát a történelemkönyvekbe. Pandit 1966-ban kezdett el dolgozni az Andamán-szigeteken, majd hónapokkal később hallomást szerzett a szentinelézekről. Nem éledt fel benne a puszta kutatói kíváncsiság, hogy önszántából is nekiessen a nagy kalandnak. Ugyanakkor a szigetcsoport kormányzója ekkoriban nagyszabású expedíciót szervezett a rejtélyes szigetre, és felajánlották Panditnek, hogy tartson velük, és legyen az első antropológus, aki a szigetre lép. Pandit végül igent mondott, de a munka gyümölcse csak sokkal későb ért be.

Amikor kikötöttek a szigeten, az őslakosok elbújtak az erdőben, a felfedezők pedig elhelyezték az ajándékcsomagokat a kunyhóikban.

A további években többször is visszatértek, hogy próbáljanak kapcsolatba lépni a törzs tagjaival, azonban nem jártak sikerrel. 1991-ben viszont egészen váratlan dolog történt: a kormány újabb csapatot küldött a szigetre, majd ezúttal a felfedezők partra szállása után kibújtak az őslakosok a bokrok mögül, és kézmozdulatokkal jeleztek – ez utalhatott egyfajta üdvözlésre is, vagy inkább arra, hogy szükségük van ajándékokra.

Ez volt az első dokumentált alkalom, hogy az őslakosok fegyver nélkül jelentek meg. Később a kormányzó csapata visszament a szigetre néhány kókuszdióval, a helyiek pedig már várták őket, sőt, futni kezdtek feléjük – végül az ajándékokat személyesen vették át. Triloknath Pandit ezt az eseményt családi okok miatt kihagyta, de egy másik expedícióval visszatért, amikor a szentinelézek már annyira bátrak voltak, hogy a hajókra másztak, majd zsákokkal vitték magukkal a kókuszdiókat.

1996-ban az indiai kormány mindenkinek megtiltotta, hogy a szigetre lépjen, amelyet hajókkal kezdtek el őriztetni.

A kormány döntésének két oka volt: az őslakosok agresszív elhatárolódása a „betolakodóktól”, valamint annak a veszélye, hogy a külvilágból érkezők olyan fertőzéseket adnak át a benszülötteknek, amelyek veszélybe sodorhatják a törzs fennmaradását.

Az őslakosok jogaiért folyamatosan kiálló Survival International szervezet többször is kihangsúlyozta, hogy a

a szentinelézek újra és újra megmutatják, hogy egyedül akarnak élni, és fontos volna tiszteletben tartani az akaratukat.

2004-ben az indiai-óceáni cunami óriási károkat okozott a környéken, amelynek következtében milliók váltak földönfutóvá. Az indiai kormány tagjai valószínűnek tartották, hogy az őslakosok nem élték túl a természeti katasztrófát, vagy ha igen, akkor segítségre szorulnak, így egy élelmiszerrel megpakolt helikoptert küldtek a szigetre. A szigetlakók – bár a kunyhóikat a cunami elsöpörte – azonban jól voltak, sőt, annyira nem kértek a látogatókból és a segítségükből, hogy kövekkel és dárdákkal dobálták meg a helikoptert.

A szentinelézek viszont nem kizárólag a modern civilizációból jövő emberekkel szemben barátságtalanok. A dzsarava és más andamán-szigeteki őslakosok elmondták, hogy velük éppúgy nem kommunikáltak soha, arra tévedő társaikat nem egy esetben szintén megölték a szentinelézek. A bennszülöttekre az indiai büntető törvénykönyvet is csak módjával alkalmazzák: a hatóságok nem indítottak nyomozást például ismeretlen tettes ellen a hittérítő John Allen Chau ügyében, mivel a sziget védett terület, és nem lehet megközelíteni öt tengeri mérföldnél közelebb; letartóztattak ugyanakkor hét embert, köztük öt halászt – ők segítettek Chaunak 2018-ban eljutni a tiltott övezetbe.

Ez is érdekelhet:

(Forrás: Sage Journals, Forbes, 24.hu, 444, Getty Images)

felfedező | szentinelézek | Anglia | Bengáli-öböl | india