Tudsz olyat, mint Capa, Kertész vagy Brassai? Akkor eljött a te napod!

A Fotósnemzet, itt vagy még? című pályázat olyan mesterséges intelligenciával készített képeket vár, amelyek nagy magyar fotósok stílusában készültek.

A Főfotó pályázatán a fotótörténelem híres magyarjainak vagy kortárs magyar fotográfusok modorában várják az alkotásokat, amelyek AI, vagyis mesterséges intelligencia segítségével készültek. Igen, jól értjük, a Főfotósok, akiktől megszoktuk, hogy enyhe fintorral tekintenek mindenre, ami nem film, most felszálltak a mesterséges intelligencia-vonatra.

Tulajdonképpen arról van szó, hogy a DALL-E képgenerátor alkalmazással kell olyan fotókat alkotni, amelyek feltűnően hasonlítanak valamelyik ikonikus magyar fotográfus géniusz stílusára.

– Sok olyan törzsvendégünk van, akik jártasak az analóg fotózásban, és mi eleve kíváncsiak vagyunk arra, hogy ők ismerik-e annyira a hazai fotósokat, hogy mesterséges intelligencia segítségével egy adott fotós stílusában készítsenek egy képet – mondja Krasznai János, a Főfotó egyik alapítója. – Arról is szól, hogy érted-e mondjuk André Kertész késői korszakának csendéleteit, és le tudod-e koppintani őket, érted-e, mi a szép bennük. Szeretnénk, ha ezt sokan komolyan vennék, és nem bánnánk, ha a legjobb alkotásokból egy gyűjteményes kiállítást tudnánk később csinálni a Főfotóban.

„Hagyjátok a kamerákat, alkossatok remekműveket! Használjatok szavakat, mint a költők! Capánk már nincs, Kertésztől sem várhatunk új műveket, Szipál is itt hagyott bennünket.”

Hogy ez a pályázat tisztelgés, avagy felhívás paródiára, tulajdonképpen mindegy is, nagyon komolyan nem kell venni ezt az aspektust, szerintünk inkább arról van szó, hogy játékos formában emlékezhetünk meg a fotográfia művészetének hazai legendáiról. Mivel kevés szó esik róluk, és méltánytalanul nincsenek megbecsülve világszerte ismert nagyjaink (Kertész, Capa, Brassai, Munkácsi és a többiek), akkor minden kezdeményezés, ami foglalkozik velük, megsüvegelendő, főleg akkor, ha fiatalokat is bevonz.

– A mesterséges intelligencia az arcokat nem kezeli jól, mindig látszódik, hogy nem eredeti a kép, de amúgy kulcsszavakat jól megadva szinte tökéletes képeket alkot, amiket finomítani is lehet a DALL-E alkalmazásban – mondja Zsigmond Gábor, a Főfotó társalapítója a képgeneráló alkalmazásról. – Az számunkra is kérdés, hogy fotóstudás kell-e ahhoz, hogy egy André Kertész képet elmesélj a mesterséges intelligenciának, de ha sikerül, akkor nagyon jó fotók fognak készülni.

A pályázat lényege, hogy a jól ismert művészek stílusjegyeinek vagy témaválasztásának megfelelő alkotások készüljenek, amelyek mindenkit megelégedéssel töltenek el, és megajándékoznak a ráismerés örömével, vagyis egyfajta karinthys, Így írtok ti, ezúttal fotográfus szemmel. A nevezés feltétele még, hogy a pályázó felismerje, kinek a stílusában készült az alábbi kép:

Az alkotásokkal digitális verzióban legalább 2 MB méretben, minimálisan 750X1050 pixel felbontásban, print változatban 18x24 cm-es méretben lehet pályázni. A művek leadási határideje 2023. május 15, a győztes 365 ezer forintos fődíjban részesül.

Részletek itt.

dall-e | mesterséges intelligencia | főfotó | zsigmond gábor | krasznai jános

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom