Mi jöhet még? Világjárvány, klímaváltozás, és még a francia borok is bedőlnek

Az áprilisi pusztító fagy következtében negyven éve nem tapasztalt mélypontra került a francia borágazat. A termelés akár harminc százalékkal is elmaradhat a tavalyihoz képest.

A francia mezőgazdasági minisztérium szerint egyelőre úgy tűnik, hogy a hozam hasonló lesz az 1977-eshez, amikor a szőlőtermést a pusztító fagy és a nyári záporok csökkentették. Becsléseik szerint a teljes termelés várhatóan huszonnégy-harminc százalékkal lesz kevesebb, mint a tavalyi,

így a 2021-es évjárat mélypontot jelenthet az ágazat szereplői számra.

A sajnálatos hír azonban igazából nem nagy meglepetés, hiszen az áprilisi fagy számos borvidéket érintett. A kár elképesztően magas volt, sőt, Julien Denormandie francia mezőgazdasági miniszter egyenesen úgy fogalmazott,

hogy ez volt a 21. század elejének legnagyobb mezőgazdasági katasztrófája.

A fagyok azonban nem minden szőlőfaj esetében okoztak drámai pusztítást. Például Burgundiában a borászok azt mondták, hogy a kár elsősorban a Chardonnay esetében volt nagy, az ország más részein pedig a Merlot-t érintette súlyosan.

Ettől függetlenül szerencsére még nincs minden nincs veszve, hiszen a mélypont ellenére Franciaország továbbra is több mint 4,3 milliárd palacknyi borral látja el a piacot, ugyanakkor várhatóan azok árai jelentős mértékben fognak emelkedni.

Ráadásul a magyar borok is évről évre egyre jobbak, sorra nyerik el a rangos nemzetközi elismeréseket. Bordeaux-ban a 41. alkalommal megrendezett Challenge International du Vin borversenyen a magyar borok igen nagy sikert arattak.

(Forrás: Food&Wine, fotók: Unsplash)

bor | borászat | franciaország | francia bor | francia

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom