Két napjuk van a franciáknak felkészülni az egész országot érintő szigorú lezárásra

A francia kormány a koronavírus-járvány megfékezése érdekében szombattól az ország egész területére kiterjeszti azokat a korlátozásokat, amelyek Párizsban és további tizennyolc megyében már második hete érvényben vannak – jelentette be Emmanuel Macron államfő.

Az intézkedések legalább négy hétig lesznek érvényben. A kormány által harmadik utas megoldásnak nevezett szigorítás lényege, hogy a fertőzés terjedését olyan intézkedésekkel kívánják megfékezni, amelyekkel nem kényszerítik otthon maradásra az embereket.

A kormány az otthoni munkavégzést ajánlja, az éjszakai kijárási tilalom továbbra is este 7 és reggel 6 óra között lesz érvényben, a lakhelyet napközben viszont időkorlát nélkül el lehet hagyni, de csak tíz kilométeres körzetben, a kültéri gyülekezés hat főig engedélyezett, a megyék közötti közlekedés viszont tilos, kivételt csak a halaszthatatlan vagy a hivatalos ügyek jelentenek, ez utóbbi esetben azonban írásos igazolásra van szükség.

Csak az alapvető szükségleteket kielégítő üzletek nyithatnak ki, de a gyógyszertárakon és élelmiszert forgalmazó üzleteken kívül ebbe a kategóriába beletartoznak a zenei és a könyvesboltok, a fodrászatok, a virágboltok, a barkácsboltok, a cipészek és a benzinkutak is.

Az elnök kiemelte, hogy a húsvéti hétvégén még szabadon lehet közlekedni, és mindenki megválaszthatja a helyet, ahol a következő egy hónapot kívánja tölteni.

Az elnök azt is elmondta, hogy május közepétől szigorú szabályok betartása mellett megkezdődhet a kulturális intézmények, illetve a kávéházi és éttermi teraszok újranyitása.

"Május közepe és a nyár kezdete előtt közzétesszük a fokozatos nyitás menetrendjét a kultúra, a sport, a szabadidős helyek, a rendezvények, a kávéházak és az éttermek számára" – fogalmazott az államfő.

Bécsben április 11-éig meghosszabbítják az eredetileg hatnaposra tervezett, a koronavírus-járvány miatt elrendelt húsvéti zárlatot.  Közben feloldották Angliában a koronavírus-járvány megfékezése végett csaknem három hónapja elrendelt kijárási korlátozásokat. A brit kormány ugyanakkor továbbra is azt kéri, hogy a lakosság még ne induljon hosszabb utazásokra az országon belül. Németországban más a helyzet: amíg otthon teljes karantén van, a hétvégén német turisták ezrei özönlötték el Mallorcát. A szlovén kormány pedig elrendelte az országos zárlatot a húsvéti időszakra, miután a koronavírus-járvánnyal foglalkozó szakcsoport erre tett javaslatot.

(Forrás: MTI, fotók: Pixabay, Getty Images)

párizs | koronavírus | egész ország | franciaország | járvány

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom