A nagyapa 300 liter bort ivott, az apa 180-at, a fiú 30-at

Meghökkentő mértékben esett vissza a borfogyasztás Franciaországban az elmúlt évtizedekben: az 1970-es évekhez képest 90 százalékkal kevesebb vörösbor fogy, a hanyatlás mértéke már az iparág létét is fenyegeti.

Ha nem alkalmazkodik a változásokhoz, „egzisztenciális” veszélybe kerül a híres francia vörösbor – mondták az ágazat dolgozói az iparági szövetségnek számító bordeaux-i bortanács (Conseil Interprofessionnel du vin de Bordeaux, CIVB) tanulmányában.

Az ágazatot több probléma sújtja, mindenekelőtt a fiatalok kevesebb alkoholt – különösen vörösbort – fogyasztanak, helyette gyakran sört, rosét, szeszes vagy éppen alkoholmentes italokat választanak.

„Nem szólítja meg a fiatalabb generációkat az iparág, ami korábban a megelégedettség téves érzésébe süppedt a baby boomer generáció körében való népszerűsége miatt”

– idézi a Financial Times összeállítása Szpirosz Malandrakiszt, az Euromonitor International italfogyasztás elemzőjét. Főként a vörösbor iránti kereslet csökken meredeken, de együtt nézve a vörös–, fehér– és rozéborokat 1945 óta 80 százalékkal esett vissza a fogyasztás Franciaországban. Ráadásul a Nielsen kimutatása szerint ez a visszaesés gyorsul, mert a Z generációsok fele annyit vásárolnak, mint a millennialok.

„Generációról generációra látjuk a változást. Ha a nagypapa 300 liter vörösbort ivott egy évben, az apa 180-at, a fiú már csak 30-at” – magyarázta Jean-Pierre Durand, a CIVB igazgatósági tagja.

Mindez önmagában is elég probléma a termelőknek, de szembe kell nézniük a kínai kereslet meredek esésével, illetve a klímaváltozás jelentette kihívással is.

Egyes iparági szakértők abban látják a megoldást, ha a termelők a magasabb minőségű borokra összpontosítsanak, vagy átállítják a kínálatukat vörösborról fehérre vagy alacsony alkoholtartalmúakra – bár ehhez új szőlőfajtákba és berendezésekbe kell fektetni. Az alsópolcos borok iránti kereslet – melyek ára mintegy 2,50 eurótól indul Franciaországban –minimálisra csökkenhet, mert a fiatalabbak a minőséget a mennyiség elé helyezik.

Alkalmazkodás, irtás

Tökéletes példa a minőségi borokat termelő Château Mauvinon. A Saint-Émilion régióban lévő családi vállalkozás tavaly nyáron az extrém hőhullámok és a penészgomba negatív hatásaival szembesült, míg a helyzetüket átfogóbban értékelve látják az új generációk új szokásait, és alkalmazkodnak: 2018 óta fehér– és narancsbort és is palackoznak, emellett idén már előrukkolnak majd alacsony alkoholtartalmú borokkal is. A borászat 2017-ben megkapta az organikus minősítést, ami szintén vonzó a fiatalabbak szemében.

A fenti kihívásokra válaszul a bordeaux-i régió 9500 hektár szőlő kiirtását kezdte meg, hogy visszaszorítsa a túltermelést, és megakadályozza a betegségek terjedését a rosszul karbantartott területekről.

A 2023-ban indult, kétévesre tervezett kezdeményezésben hektáronként 6000 eurót ajánlanak fel a gazdáknak a felszámolásra. Az 57 millió eurós összköltségű projektet nagyrészt a kormány és a CIVB finanszírozza.

Hasonló tendencia, hogy az elmúlt években milliók mellőzik az alkoholt a száraz január jegyében világszerte – sőt ez a trend kezd túlnyúlni az újéven, és az utazásokon is nő az alkoholmentes italok, rendezvények és tevékenységek iránti kereslet. Míg a baby boomerek körében enyhén növekszik az alkoholfogyasztás, a millenniumi generációnak mindössze negyvenkét százaléka iszik rendszeresen alkoholt, a Z generációnak pedig mindössze huszonegy százaléka.

(Forrás: Financial Times, fotók: GettyImages)

ital | fogyasztás | franciaország | vörösbor | fehérbor

FOLYTASD EZZEL

Luxus ízek, felejthetetlen pillanatok – Így válassz tökéletes szeszes italt karácsonyra

Skót nyár a ködös budapesti belvárosban – Ilyen a 2023-as év whiskyje

Rendeld meg a Roadster magazin 18. számát!

Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Advertisement
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom