Egyre többen szeretnének ellátogatni a Galápagos-szigetekre, a rengeteg turista pedig már veszélyeztetheti az infrastruktúrát és az ökoszisztémát is.
Ezért az ecuadori turisztikai minisztérium bejelentette, hogy augusztus 1-től a duplájára, vagyis százról (körülbelül 36 ezer forintról) kétszáz dollárra (72 ezer forintra) emeli a belépődíjat a szigetre. Azoknak, akik a dél-amerikai Mercosur kereskedelmi blokk valamelyik országából érkeznek, például Argentínából, Brazíliából vagy Peruból, a korábbi ötven helyett száz dollárt kell majd fizetniük. A két év alatti gyermekek állampolgárságtól függetlenül ingyenes a belépés.
A Galápagos-szigetek nemcsak nemzeti, hanem globális kincs is. Közös felelősségünk, hogy megvédjük és megőrizzük ezt a páratlan ökoszisztémát a jövő generációi számára"
– mondta Niels Olsen, Ecuador idegenforgalmi minisztere. Mint hozzátette, a bevételt az Ecuador partjaitól ezer kilométerre fekvő szigetek megőrzésére fordítják. Az UNESCO világörökség részét képező hely számos ritka és veszélyeztetett növénynek valamint állatnak adnak otthont, emellett harmincezer ember is él ott.
Egy átlagos évben mintegy 170 ezer turista látogat el oda, de számuk egyre nő. Ez nagy terhet ró a hulladékgazdálkodásra, a víz- és az élelmezésbiztonságra, és növeli annak veszélyét is, hogy a szigetekre invazív fajokat hurcolnak be.
Ecuador egyébként az idei év legkörnyezetbarátabb úti céljainak listáján is helyet kapott.
(Forrás: CNN, képek: Getty Images)
áremelés | belépő | ár | ecuador | galápagos-szigetek
A kiberbiztonság téged is érint! Mit is jelent valójában?
Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban
Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.
Megnézem, mert érdekel!