Close
Luxusutazásra csábít a világ leghosszabb folyami körútja

Luxusutazásra csábít a világ leghosszabb folyami körútja

Az ötvenegy napos luxusutazás a Gangeszen visz végig, India és Banglades között halad és világörökségi helyszíneken áll meg.

Az Antara Cruises a múlt héten bocsátotta vízre MV Ganga Vilas nevű hajóját, amely Indián és Bangladesen halad majd keresztül. Az utazás ötvenegy napot ölel fel, ezzel hivatalosan is a világ leghosszabb folyami körútja.

A körutazás során az utasok a Gangeszen, India legszentebb folyóján,

valamint más vízi utakon hajóznak, miközben ikonikus nagyvárosokat és egyedülálló UNESCO világörökségi helyszíneket is meglátogathatnak majd.

A hajó luxuskabinjait és a teljes enteriőrt Josef Albers német festő 20. századi alkotásai ihlették.

A luxusutazást csupán harminchat utas élvezheti a negyvennyolc fős személyzet mellett. Úgy tudni, a körutazásra elsősorban európai, köztük svájci és francia turisták jelentkeztek. Ez  nem meglepő, ugyanis a folyami hajóutak elsősorban Európában és Észak-Amerikában népszerűek, elég csak a Dunán, a Rajnán és a Szajnán zajló körutazásokra gondolnunk.

A hajóút eredetileg 2020-ban indult volna, de a járvány miatt elhalasztották. Most Kashif Siddiqui, az Antara értékesítési és marketing igazgatója egy interjújában elmondta, a körutat a terveik szerint évente két alkalommal, október és március között indítják majd, a jegyárak pedig 18-20 millió forint körül mozognak.

Úgy tudni, a két 2024-es útra már el is keltek a jegyek.

(Forrás: RobbReport, fotók: Getty)

körutazás | india | utazás | folyami körutazás | hajóút

FOLYTASD EZZEL

Budapestet is érinti ez az Isztambulba tartó vonatos utazás

Új, váratlan trendet figyeltek meg a térképekkel kapcsolatban

Rendeld meg a Roadster magazin 10. számát!

Izgalmas, színes és gazdag. Ha három szóval kellene jellemeznünk legújabb, jubileumi kiadásunkat, akkor ezeket a szavakat választanánk. Miért mondjuk ezt? Mert megjártuk Kappadókiát, Valenciát és Kelet-Tirolt. Találkoztunk a háromszoros olimpiai bajnok Szilágyi Áronnal, a világ egyik legérdekesebb újságírójával, Malcolm Gladwell-lel, a provokatív, magyar származású fotóssal, Pol Kuruczzal, plusz összehoztunk az eddigi legvidámabb borítónkat, amivel Budapestet ünnepeljük. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram