A Casa Mila mélygarázzsal és sok más innovációval épült meg 1911-ben, a népnyelv kőfejtőnek gúnyolta, de mára Barcelona egyik legnagyobb büszkesége lett.
1900-ban a Passeig de Gracia volt Barcelona legfontosabb sugárútja, színházakkal, mozikkal, éttermekkel, drága boltokkal, és nem utolsósorban gazdag polgárokkal, akik egymással versenyezve igyekeztek minél látványosabb házakat építtetni maguknak a kor legjobb tervezőivel. Így tett a textilmágnás Pere Milà is, aki a feleségével, Roser Segimonnal megvásárolt egy 1835 m²-es telket, majd az ott lévő kertes ház helyére egy nagyszabású épület megtervezését kérte Antoni Gaudítól.
Így született meg a Casa Mila, Gaudí utolsó lakóépülete, amely tökéletesen szemlélteti a sajátos, organikus stílusát, az innovatív gondolkodását, összegzése az életművének.
Az 1905-től 1912-ig tartó építkezést pénzügyi és törvényi problémák kísérték: Gaudí jóval átlépte a tervezett költségvetést, és nem törődött az építési előírásokkal. A ház nagyobb lett az engedélyezettnél, amiért a városháza százezer pesetára megbüntette Miláékat. Gaudíék pert indítottak, a bíróság pedig megállapította, hogy az épület műemlék jellegű, ezért nem kell szigorúan alkalmazkodnia a szabályokhoz. A Mila család 1911-ben beköltözött, egy évre rá pedig teljesen befejezték az épületet.
A korabeli lapokban karikatúrák jelentek meg a Casa Miláról, a városiak pedig hamar rásütötték a La Pedrera (kőfejtő) gúnynevet a sziklatömb-szerű külseje miatt. Barcelonában a mai napig is Pedrerának hívják a házat, még a hivatalos honlapjának is ez a címe.
Nincs más épület a világon – állítják –, amely ennyi funkciót szolgálna ki: látogatható turisztikai központ, kiállítások és konferenciák helyszíne, még mindig lakják bérlők, a földszintjén irodák és boltok vannak, és végül ez a La Pedrera Alapítvány központja is.
Különleges megoldások
A ház szinte kiviteli terv nélkül, egyszerű vázlatok alapján épült. Az acélvázas szerkezet elé függönyfalként húzták fel a kőburkolatot, lehetővé téve az erkélyek szabad formálását, és nagyobb ablakok nyitását.
Gyakorlatilag nincs egyenes vonal a homlokzaton, amelynek látványába Gaudí az erkélyek növényeit is belekomponálta. A sok görbületre panaszkodott is Segimon, mondván, nem tudja hová tenni a Steinway pianóját. Az építészt ez nem hatotta meg, annyit mondott csupán:
„Akkor inkább hegedüljön.”
Gaudí már akkor gondolt az autókra is, az alagsorban alakították ki a kor első mélygarázsát, amelynek esernyő alakú mintázata megjelenik a fölötte lévő belső udvaron is.
A két nagy belső udvar akkor jelentős újításnak számított, lényegesen jobb lett a lakások benapozottsága. Gaudí egy helyre csoportosította a szellőzőket és a vizesblokkot, és eleve áthelyezhető, elmozdítható válaszfalakat tervezett, hogy később rugalmasan alakítható legyen a beltér.
Még a bútorokat, ajtókat, ablakokat is az építész tervezte, rengeteg egyedi mérettel és formával.
A falakat stukkók és változatos témájú festmények díszítik, a mennyezet a homlokzathoz hasonlóan sehol sem egyenes, még a kilincsek és fogantyúk is egyediek.
Különleges a tetőterasz is: kerámia és csiszolatlan márvány borítja, a kémények megidézik a füstöt, de szoborszerű boszorkányűzők éppúgy díszítik, mint nonfiguratív plasztikák.
Segimon ellenérzései azonban áldozatokkal jártak: Gaudí halála után a tulajdonos a bútorok nagy részét kidobta, helyettük hagyományosokat szerzett, és több mint ötszáz négyzetméternyi felületen csupaszították le a mennyezetet.
Koncertek és új lakások
Az idő viszont Gaudít igazolta, a Casa Mila lehetőségeiből az elmúlt fél évszázadban kisebb átalakítások után aknázták ki a legtöbbet.
1953-ban Francisco Juan Barba Corsini tizenhárom lakást hozott létre a padlástérben, az első emeleten pedig négy, egyenként száz négyzetméteres lakást alakított ki.
Pere Mila özvegye, Roser Segimon itt halt meg 93 évesen, 1964-ben. Húsz évvel később a Casa Mila a Világörökség része lett, majd közel tízéves felújítási munkák után 1996-ban megnyitották a nagyközönség előtt.
Azóta rendeznek kiállításokat az épületben, nyaranta pedig dzsesszkoncerteket tartanak a tetőteraszon. Gaudí épülete elevenebb, mint valaha.
Ha pedig a Casa Mila után kicsit szétnéznél Barcelonában:
Homokos tengerpart, középkori óváros, lenyűgöző építészet, hétköznap esténként is telt házas tapasbárok, napi átlag hét óra napsütés, paella és seafood minden mennyiségben.
(Fotók: Flickr.com, Wikipedia)
építészet | casa mila | design | antoni gaudí | barcelona | dizájn
Merész kampánnyal robban be a Reebok új kollekciója
A modern luxus nyomában a Range Roverrel
Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.
Megnézem, mert érdekel!