Az Institute for Economics and Peace (IEP) nevű nemzetközi kutatóintézet közzétette 2021-re vonatkozó, éves jelentését, amely többek között arra kereste a választ, mennyit változott a világ a békesség és háború viszonylatában az azt megelőző évhez képest.
Eszerint globálisan a béke szintje átlagosan 0,3 százalékkal romlott 2021-ben, vagyis az elmúlt tizennégy évben tizenegyedszerre esett vissza a mutató. Ugyanakkor több országban javult a helyzet, mint ahányban romlott: kilencven hely lett békésebb, míg hetvenegyben erősödtek a konfliktusok. 2008 óta a 25 legbékétlenebb ország helyzete átlagosan tizenhat százalékkal romlott, míg a 25 legbékésebb országé 5.1 százalékkal javult. 2008 óta 116 országban csökkent az emberölések aránya.
A legbékésebb országok listájának első helyein nem történt sok meglepetés, az első két helyen ismét Izlandot találjuk, ahogy 2008 óta mindig, majd Új-Zéland, Írország, Dánia és Ausztria következik. A közép- és kelet-európai EU-térségen belül Szlovénia került a legjobb helyre, mégpedig a hetedikre, míg Csehország a nyolcadik helyen követi.
Magyarország két helyezést lépett előre, így a 13. helyen áll a listán,
a felső 15-ös mezőnyben található még Magyarország után Finnország és Horvátország.
Az IEP meghatározása szerint ezek az országok a „nagyon magas” békeindexű csoporthoz tartoznak. Az élen álló tíz ország közül hét Európában található, és Törökország az egyetlen ország ebből a régióból, amely kívül esik az index felső felén.
Szlovákia a 20., Lengyelország a 25., Románia a 31. helyen szerepel, ugyanakkor már a háborút megelőzően is több, Oroszország közelében található ország békemutatói romlottak, így Finnországé, Svédországé, Romániáé, Észtországé, Lettországé, Litvániáé és Moldováé is.
A legrosszabb helyzetben nem túl meglepő módon Afganisztánt találjuk immár ötödik éve, és a sereghajtó ötös mezőnyben szerepel Jemen, Szíria, Oroszország és Dél-Szudán is. Oroszország egyébként a 163 országot számláló listán a 160. helyre került, öt helyezéssel lejjebb, mint tavaly. Ukrajna 17 helyezést esett vissza, így a 153. helyre került.
Ha békés és nyugalmas helyet keresel a nyaraláshoz, akkor ezt a három kisvárost ajánljuk, ha pedig egyedül utazol, erre keresheted a legbiztonságosabb országokat.
(Forrás: MTI, ReliefWeb, képek: Unsplash)
háború | IEP | Globális Békeindex | legbékésebb országok | békeHáromnapos kanyartúra négy ország érintésével a Júliai-Alpokban, egy igazán klassz túramotorral, a régió legszebb útjain
Amikor megérint a prémium autózás érzése – a Pappas Auto három évtizede hazánk élvonalában

Itt a nyár, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 12. száma. Mit találunk benne? Mutatunk pár remek helyet Sydneyben, egy helyi segítségével felfedezzük Torinót, kipróbáljuk milyen az egyik legújabb bringás trend, a gravelezés, és leteszteljük a Mazda CX 60-asát. Leülünk beszélgetni a Lissoni vezető építészével, bejárjuk az újjászületés előtt álló Gellértet, kifaggatunk egy portugál borászt, Daniel Niepoortot, és leültetünk egy asztalhoz öt izgalmas egyéniséget. Interjúzunk Alessanadro Gaultieri parfümkészítővel, akit a szakma legveszélyesebb orrának tartanak, ukulelézett nekünk Wolfgang Puck egyik közeli munkatársa, Tetsu Yahagi, és bejárjuk Ahn Tuan és társai legújabb, frissen megnyitott budapesti éttermeit. Kiderítjük, képes lehet-e a ChatGPT megírni a következő bestsellert, megnézünk közelről öt lélegzetelállító hotelt, és bemutatjuk a skandináv dizájn állócsillagait is. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!