Így néz ki a Google új campusa, amelyet a BIG és a Heatherwick Studio tervezett

A kaliforniai Mountain View városában épült fel a Google Bay View elnevezésű campusa, amely két irodaházat, egy rendezvényközpontot és egy kétszáznegyven férőhelyes átmeneti szállást foglal magában.

A londoni székhelyű Heatherwick Studio és a dán BIG stúdió által tervezett, százezer négyzetméteres campus három épületet tartalmaz, amelyeket sátorszerű, homorú elemekből álló tető fed.

Ezekre összesen ötvenezer napelem-panel került, amelyek majdnem hét megawattnyi energiát képesek termelni.

A nappanelek az épület energiaigényének mintegy negyven százalékát elégítik ki, a közeli szélfarmokkal együtt pedig már az áramszükséglet kilencven százalékát fedezik.

A zöld energia használata mellett

a Google azt is vállalta, hogy részt vesz a kaliforniai Bay Area természetes élőhelyeinek rekonstrukciójában,

így az új irodát is ennek megfelelő természeti táj veszi körül tizenhét hektárnyi vizes élőhellyel, erdővel és mocsaras területekkel.

Az épületből távozó szennyvíz tisztításában a közvetlenül körülötte található kertek is részt vesznek, míg az iroda fűtéséhez és hűtéséhez geotermikus energia is hozzájárul.

A BIG és Heatherwick Studio szintén együtt tervezi a Google londoni campusát a King's Cross-on, ahol tetőkert, futópálya és uszoda is lesz.

Szintén Bjarke Ingels irodája tervezte ezt a csavart hidat, amelyen magyar csapat is dolgozott, és az ő nevükhöz fűződik az Oceanix nevű úszó város koncepciója.

(Forrás: Dezeen, képek: Iwan Baan/Dezeen)

BIG | google | kalifornia | szilícium-völgy | Heatherwick Studio

FOLYTASD EZZEL

Merész kampánnyal robban be a Reebok új kollekciója

A modern luxus nyomában a Range Roverrel

Rendeld meg a Roadster magazin 18. számát!

Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Tényleg ez a világ legjobb luxusterepjárója? Most kiderül!
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom