Close
Görögország változtatott, új karanténszabály vonatkozik a turistákra

Görögország változtatott, új karanténszabály vonatkozik a turistákra

Miközben egyre több ország szigorít válaszul az omikron alvariánsainak terjedésére, Görögország éppen ellenkező előjellel változtatott a karanténszabályokon.

Úgy döntöttek, hogy most már nem kell izolációba vonulniuk azoknak a turistáknak, akik ott tartózkodásuk alatt fertőződtek meg, és ezzel párhuzamosan a szállodákban is megszűnnek a karanténszobák. Ugyanakkor aki akar, az továbbra is elszigetelődhet, de ez már nem lesz kötelező.

A fertőzött turisták utazhatnak a kompokon, repülőkön és egyéb közlekedési eszközökön

azzal a feltétellel, hogy egész idő alatt FFP2 vagy KN95 maszkot viselnek – amit várhatóan hivatalosan is mindenkinek javasolni fognak majd a nyilvános beltéri helyszíneken.

Kíváncsi vagy, hogy kerül egy ezer négyzetméteres lábnyom egy görög szigetre? És arra, hogy hová kell menni a legszebb görög naplementéért?

(Forrás: Schengen Visa Info, képek: Getty Images, Unsplash)

koronavírus | görögország | karantén | turisták

FOLYTASD EZZEL

Rendhagyó kártyapartin mutatta be teljes programját a harmadik Liszt Ünnep

Őszinte, szórakoztató és sorsfordító – Így lett a Körvonal az ország kedvenc játéka

Rendeld meg a Roadster magazin 13. számát!

Beköszöntött az ősz, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 13. száma. Mit találunk benne? Bejárjuk Japán izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik legszínesebb és leghíresebb dizájnerével, Karim Rashiddal, Nápolyban megkóstoljuk Olaszország negyedik legjobb pizzáját, és benézünk az Attolini szabódinasztia műhelyébe is. A Napa-völgyben teszteljük, milyen az új, elektromos Rolls-Royce, és elbeszélgetünk a W luxushotelben megnyitott Nightingale by Beefbar alapítójával, Riccardo Giraudival is. Elmegyünk egészen Dél-Koreáig, hogy megnézzük közelről, milyen a világ egyik leghangulatosabb kávézója, a Mudzsige panzió, ezen kívül pedig találkozunk még párizsi keramikusművésszel, Japánban dolgozó magyar építésszel, vitorlázógép pilótával, egy római napszemüveg brand alapítójával, és a születésnapját ünneplő Babel Budapest megálmodójával is. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram