Spával, whiskykóstolóval és kastélytúrával csábít ez a vonatkaland

Áprilisban gördül ki a Belmond Royal Scotsman, amely erős versenyzőnek számít a prémium vonatutak piacán.

Az 1985-ben alapított társaság hamar népszerű lett a szigetországban, és a sikerek hatására a kocsik korszerűsítése is legalább olyan gyorsan haladt: a kezdeti gőzmozdonyok után már elektromos hajtásúak koptatták a síneket, a Royal Scotsman pedig 2007-ben beolvadt a Belmondba.

A 2021-es év a nagy visszatéréseké lesz: április 12-től mindjárt a saját fürdőszobával és fedélzeti wellnessrészleggel felszerelt Belmond Royal Scotsman a mérhetetlenül gyönyörű skót felföld tájain indul útjára legfeljebb negyven utasával.

A luxusutazás megállói között olyan csodálatos kastélyok szerepelnek, mint a Glamis, az Eilean Donan vagy az Alnwick, de az utasok megnézhetik a Glenfinnan viaduktot, felkeresnek whiskylepárlót, és még az agyaggalamb-lövészetet is kipróbálhatják.

Mivel a vonaton maximum negyvenen tartózkodhatnak, a Belmond Royal Scotsman mindenben megfelel a manapság alapvetésnek számító társadalmi távolságtartás feltételeinek, ráadásul a kényelem és a higiénia érdekében valamennyi kabinban külön fürdőszoba található. A bárban pedig hatvanöt különböző whiskyfajtából lehet kortyolgatni.

Lehetőség van egyébként az októberig közlekedő vonat privát jellegű kibérlésére is: ebben az esetben a maximum huszonnégy vendég a golfozástól kezdve a whiskykóstolón át a csillagok bámulásáig számos egyedi élményben részesülhet. A két éjszakás bérleti díj ára 35 ezer fonttól kezdődik.

A normál jegyek ára sem számít visszafogottnak: a két éjszakás turnusra 3195 fontért, a hét éjszakásra 12 500 fontért lehet foglalni – már amennyiben sikerül, ugyanis a legtöbb útra már az összes jegyet eladták.

Ez is érdekelhet:
Vízen csordogáló luxus: tavasszal elindul a hajózás Orient expressze

Az S.S. La Venezia mindent megtesz az autentikus élményért.

(Forrás: Travel and Leisure, fotók: Getty Images)

whisky | vonat | luxus | kirándulás | vagon | Skócia

FOLYTASD EZZEL

Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban

Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom