Szerencsehozó ételek, amik tizenöt perc alatt elkészülnek

Minden nemzetnek megvannak a maguk szokásai és tradicionális ételei, amiktől az új évben szerencsét várnak. Spanyolországban ilyen a szőlő, Törökországban a gránátalma, hazánkban és több más európai országban pedig a lencsétől is anyagi bővelkedést remélhetünk.

Ezek az újévi ételek azonban nemcsak, hogy szerencsét hoznak, de pillanatok alatt el is készülnek, hogy aztán minden jóval gazdagítsák mindazokat, akik fogyasztanak belőlük.

Körtés gránátalma saláta pekándióval

A török hagyományok szerint a gránátalma az emberi szívet szimbolizálja,

az életet és a termékenységet jeleníti meg, magjai pedig az egészséget és a bőséget jelképezik. Érdemes már az előételbe belecsempészni, ami így január elsején az új évre tett fogadalmak jegyében akár egy könnyed saláta is lehet.

Ebbe rukkola, hajszálvékonyra szeletelt körte és gránátalma mellett kissé lepirított pekándió is kerülhet. A hozzávalókat egész egyszerűen rendezgessük el szépen egy tányéron, és készítsünk hozzá könnyed dresszinget vörösborecettel, dijoni mustárral, olajjal és egy kevés cukorral!

Lencsefasírt

Olaszországban és Magyarországon elképzelhetetlen az újév lencse nélkül, amely a gazdagságot jelképezi.

Vegetariánus főételként jelenhet meg a menüben ez a lencsefasírt, ami valóban pillanatok alatt elkészül akkor, ha konzerv alapanyagból készítjük. Nincs más dolgunk, minthogy a pürésített lencsét összekeverjük egy tojással, egy fej apróra vágott vöröshagymával, két gerezd zúzott fokhagymával egy evőkanálnyi liszttel. Sózzuk, borsozzuk, pici pirospaprikát teszünk hozzá. A masszából golyókat formázunk, amiket kissé ellapítunk, majd zsemlemorzsába forgatjuk és forró olajban kisütjük. Tejfölös mártogatóssal kínáljuk.

További lencsés receptjeinket itt és itt találod.

Kuglóf

A vasilopita, vagyis a görög újévi torta tulajdonképpen egy egyszerű kuglóf, amibe pénzérmét sütnek. A desszert kerek formája az egészséget és a tökéletességet szimbolizálja. A család együtt vágja fel, közben megnevezik még a távol lévő rokonokat is. Akinek a szeletében felbukkan a pénzérme, szerencsés és sikeres lesz az új évben.

Bár a kuglóf sütési ideje meghaladja a negyed órát, a tészta összekeverése valóban nem vesz több időt igénybe tizenöt percnél, így tényleg egy pofon egyszerű, gyors süteménynek számít. Bodzakrémes változatunk receptjét itt, citromos kuglófunk elkészítési útmutatóját pedig itt találod.

(Fotók: Getty)

babona | étel | gránátalma | újév | kuglóf

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom