Sötét felhők gyülekeznek a nyári utazások felett

Az Economist Intelligence Unit előrejelzést készített arról, hogyan hat az ukrajnai háború az európai turizmus alakulására az idén.

Mint az elemzésből kiderül, a háború négy módon befolyásolja az európai utazásokat: elmaradnak az orosz és ukrán turisták, megszorítások érintik a légitársaságokat és a légtereket, emelkednek az élelmiszer- ás üzemenyagárak, és mindez még több utazó terveit vetheti vissza.

Kevesebb turista

Mint írják, Törökország és Lengyelország veszítheti a legtöbb turistát,

de Ciprus és Lettország is nagyban támaszkodott az orosz utazókra, akik ráadásul nem is költöttek keveset. 2018-ban mindkét ország polgárainak Törökország volt az első számú célpontja, míg az oroszok körében népszerű nyaralási helyszínnek számít Thaiföld, Kína és Kazahsztán is.

Az is kiderül az összefoglalóból, hogy a leggazdagabb orosz és ukrán turisták sokat költenek luxushotelekre és éttermekre többek között Milánóban, Londonban, Párizsban, és olyan fürdővárosokban, mint Karlovy Vary vagy Baden Baden.

Azt is megtudhatjuk ugyanakkor, hogy sok amerikai is lemondja az utazását, melyet például Finnországba, Svédországba illetve Kelet-Európába foglalt le, a háború közelségére hivatkozva.

Maguk a háborúban álló országok is sok látogatót vesztenek: míg Oroszországba korábban évente huszonötmillió turista érkezett, főleg Ukrajnából, Ukrajnába évi tizennégymillió, főleg Oroszországból.

A légitársaságok költségei

Az Aeroflot a szankciókkal havonta körülbelül egymillió utast veszít, vagyis mintegy ötszázötvenmillió dollárnyi jegybevételt, de nem ez az egyetlen érintett légitársaság.

Világszerte mintegy huszonnyolcmillió hely esett ki a következő három hónap menetrendjeiből,

ami évi két százalékos visszaesést jelent igaz, ez a szám nemcsak a háborúnak, hanem a járvány miatti korlátozásoknak is köszönhető, melyek most főleg Ázsiát érintik.

Növekvő árak

A légitársaságoknak emellett az olajárak emelkedésével is szembe kell nézniük, az üzemanyagárak

most nyolcvan százalékkal magasabbak, mint egy évvel ezelőtt.

A biztosítási díjak szintén nagyot nőttek, ami ismét nem tesz jót a légitársaságok ingatag pénzügyeinek, és akkor még az élelmiszerárak emelkedéséről nem beszéltünk, ami hoteleket, éttermeket, és az emberek lehetőségeit egyaránt érinti. Az EIU ugyanakkor mindezzel együtt is nyolc százalékos, vagyis 912 milliárd dolláros növekedést jósol az európai szállodai és éttermi költésekben.

Ilyen körülmények között könnyen lehet, hogy felértékelődnek az olcsó nyaralási lehetőségek, és újabb aranykorba lép a vonatozás.

(Forrás: EIU, képek: Unsplash, Pixabay)

utazás | ukrajna | elemzés | oroszország | háború

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom