Ezzel az egyetlen konyhai trükkel többé nem fogsz könnyezni hagymaaprítás közben

A hagyma a hazai konyha egyik alapvető eleme, így aztán gyakran kell megküzdenünk azzal a kellemetlen jelenséggel, hogy már az első vágásnál megtelik a szemünk könnyel, miközben csípő érzésünk van.

Az évek során számos módszer látott már napvilágot a könnyezés ellenszereként. Vannak, akik a rágógumira esküsznek, míg mások konkrétan búvárszemüveget öltenek, hogy védekezzenek a felszabaduló aromák ellen. A legújabb trükk azonban tényleg beválhat.

Nincs más dolgunk, minthogy egy falat kenyeret bekapjunk a szánkba, miközben aprítjuk a hagymafélét. A kenyér ugyanis remekül felszívja a hagyma enzimjeit, így megússzuk könnyhullatás nélkül a konyhai feladatot.

Ezért könnyezünk hagymaaprítás közben

A tudósok szerint a hagymafélékben olyan enzimek és savak találhatók, amelyek aprítás közben felszabadulnak, gázt képeznek, ami szembe kerülve irritációt vált ki. Ekkor kezd el könnyezni a szemünk, de kipirosodást, sőt viszkető érzést is tapasztalhatunk.

A legnagyobb irritációt a vörös és a lilahagyma váltja ki, míg a medvehagyma és az újhagyma alacsonyabb kéntartalma miatt nem, vagy csak elvétve okoz kellemetlenséget.

A Roadsteren korábban is osztottunk már meg hasznos konyhai praktikákat, ezekről ebben, ebben és ebben a cikkünkben lehet olvasni.

(Forrás: The Daily Meal, fotók: Getty)

prakitika | tipp | hagymaaprítás | konyhai trükk | hagyma

FOLYTASD EZZEL

A kiberbiztonság téged is érint! Mit is jelent valójában?

Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban

Rendeld meg a Roadster magazin 18. számát!

Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
5 +1 síterep, amire nem gondolnál elsőre, mégis nagyon megéri kipróbálni
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom