Három forrócsoki öt perc alatt

Hétvégén már elérkezik advent első vasárnapja, így lassan megkezdjük a hangolódást az ünnepi időszakra. A nagy téli bekuckózások sztárjai a forrócsokik, melyek pillanatok alatt elkészíthetők, hogy aztán kortyonként elvarázsoljanak bennünket.

Összeállításunkban három olyan receptet mutatunk, amelyek között mindenki megtalálja a számára legmegfelelőbbet, hiszen a legegyszerűbb alaprecept mellett hoztunk egy alkoholos változatot és egy brutális kalóriabombát is.

A legegyszerűbb változat

Hozzávalók:

  • 2 evőkanál kristálycukor
  • 1 evőkanál kakaópor
  • 1 evőkanál víz
  • 1 csésze tej
  • 1 csipet só

Elkészítése: egy kis lábasban, közepes lángon keverjük össze a cukrot, a kakaóport és a vizet! Miután feloldódott, adjunk hozzá tejet és sót, majd keverjük össze! Hevítsük forróra, majd öntsük bögrébe! Ízlésünk szerint díszítjük!

Egy kevés alkohollal megbolondítva

Hozzávalók:

  • 2 csésze tej
  • 2 evőkanál cukor
  • 1 1/2 evőkanál holland kakaópor
  • 1/4 teáskanál fahéj
  • csipet szerecsendió
  • 30 milliliter Kahlúa kávélikőr
  • mini mályvacukrok a tálaláshoz

Elkészítése: egy közepes lábasban keverjük össze a tejet, a cukrot, a kakaóport, a fahéjat és a szerecsendiót, majd 2-3 perc alatt melegítsük fel! Miután levettük a tűzről, keverjük bele a Kahlúát! Azonnal tálaljuk, mini mályvacukorral díszítjük.

A legnagyobb kalóriabomba

Hozzávalók

  • 25 gramm csokoládé
  • 250 milliliter tej
  • 1 teáskanál kukoricaliszt
  • tejszínhab
  • nagy mályvacukrok
  • csokoládé forgács
  • sós karamell és csokoládészirup

Elkészítése: egy kis lábasba beleöntjük a tejet, elkeverjük benne a kukoricalisztet, majd felforraljuk. Hozzáadjuk a csokoládét és felolvasztjuk. Átöntjük egy bögrébe, majd elkezdjük díszíteni. Elsőként mehet a tejszínhab, amibe beleültethetjük a mályvacukrot. Erre jöhet a csokoládé és a sóskaramell-öntet, végül egy jókora adag csokiforgács.

(Fotók: Unsplash)

forró alkoholos ital | forrócsoki | recept | alkoholos ital

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom