Hivatalos: a világ leghosszabb függőhídja kötheti össze hamarosan a szárazföldi Olaszországot és Szicíliát

Szicília és az olasz szárazföld összekötése egy híddal már évezredek óta beszédtéma. Most valósággá is válhat.

Nem új keletű ötlet, hogy egy híddal kössék össze Szicíliát és a szárazföldi Olaszországgal. Az ókori rómaiak voltak az elsők, akik felvetették, az elmúlt évezredekben pedig újra és újra beszédtémává vált. 2009-ben már egészen közel jártak az olaszok ahhoz, hogy az ambiciózus elképzelést megvalósítsák, végül azonban a híd nem épült fel.

Mint ismert, a szárazföldi Olaszországot és Szicíliát a Messinai-szoros választja el egymástól, hogy egyben összekösse a Jón-tengert a Tirrén-tengerrel.

A szoros legkeskenyebb pontján 3,1 kilométer széles.

A szicíliai oldalon Messina és a szárazföldi részen pedig a calabriai Villa San Giovanni városa található.

A kormány most jóváhagyta az új híd építését, amely 11,6 milliárd euróba kerül majd. Ha elkészül, ez lesz a világ leghosszabb függőhídja. A tervek szerint az építmény 3600 méter hosszú lesz és ellenáll majd egy 7,5-ös erősségű földrengés mellett az extrém szélnek is.

Természetesen a híd nem fog egyik napról a másikra felépülni, a tervek szerint a 2030-as évek nagyszabású projektje lesz. Addig pedig marad a repülőgép és a komp, mint a Messinai-szoroson való átkelés lehetséges módja.

(Forrás: TimeOut, fotók: Getty)

olaszország | messina | messinai-szoros | függőhíd | szicília

FOLYTASD EZZEL

A kiberbiztonság téged is érint! Mit is jelent valójában?

Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban

Rendeld meg a Roadster magazin 18. számát!

Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom