A repüléssel kapcsolatban számos írott és íratlan szabály van, az egyik legfontosabb ezek közül, hogy a légi járművek nem lehetnek romantikus légyottok helyszínei. Míg a legtöbb légitársaság határozottan tiltja az efféle kalandokat, egy kaliforniai hőlégballon-társaság éppen ellenkező döntésre jutott.
A Magical Adventure Balloon Rides nevű cég új akciójában különleges repüléseket kínál a kaliforniai Temecula borvidék felett. Az út során az utasok nemcsak a festői tájat élvezhetik, hanem teljes diszkréció mellett élhetik át a repülés egy egészen új dimenzióját.
A társaság privát ballonjaiban külön utastér áll rendelkezésre, amelyet egy paraván választ el a pilótafülkétől. Az utazás során a pilóta – a társaság ígérete szerint – védőfülhallgatót visel, és kizárólag a repülésre koncentrál. A repülésre a vendégek vihetnek saját ágyneműt és romantikus zenelistát is, hogy az élmény valóban egyedi legyen.
A romantikus kaland után a szerelmeseknek pezsgős reggelit szolgálnak fel.
Az ár két fő részére ezernégyszáz dollártól, azaz nagyjából ötszázharminchatezer forinttól indul, de társaságok is jelentkezhetnek, akik akár tízfős kosarat is bérelhetnek.
(Forrás: CNN, fotók: Getty, illusztrációk)
ajánlat | együttlét | romantika | utazás | különleges | lehetőség
Merész kampánnyal robban be a Reebok új kollekciója
A modern luxus nyomában a Range Roverrel

Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.
Megnézem, mert érdekel!