A hollandok megindító alkonyatrituáléja, ami segít lelassulni

Legújabb cikkeinkért kövess minket a Roadster Google News oldalán is!

Egy régi holland szokás mostanság kezd újraéledni, és egyre több embert vonz már az országon túl is.

Egy észak-yorkshire-i kastély házában vastag takarókba burkolózva ülnek emberek, miközben a tekintélyes üvegablakokon át a Helmsley kastély csaknem 900 éves kőfalait bámulják. A szobában sokan vannak, mégis alig hallani valamit.

A figyelem nem egymásra, nem a telefonokra irányul, hanem arra az alig észrevehető pillanatra, amikor a nappal szépen, lassan átadja a helyét az estének.

Ez az élmény egy régi holland rituálét, a duskingot idézi meg, melynek jelentése nagyjából annyit tesz: alkonyatolni. A szokást Marjolijn van Heemstra holland írónő, az éjszakai égbolt elkötelezett rajongója igyekszik újra visszahozni a köztudatba.

Az alapötlet szinte már radikálisan egyszerű, mert elég hozzá leülni, elcsendesedni, és csak végignézni, ahogyan besötétedik.

"Az alkonyat lekövetése kitartó figyelmet igényel. Olyan, mint egy félénk, ritka állat. Rá kell szánni az időt. Maradj koncentrált"– mondja a rituáléhoz készült hanganyagban. "A nap úgy húzódik el, mint az a részeg vendég, aki nem akar elmenni a buliból. De lassan, lassan elmegy. Csak nézz fel. Ott. Látod?"

Van Heemstra egy amszterdami éjszakai séta vezetése közben találkozott először ezzel. Egy idős résztvevő mesélte neki, hogy az esti séta arra emlékeztette, amihez hasonlót még valamikor gyerekkorában egy farmon élt át. Az írónő kedvet kapott hozzá, és utánanézett, vajon valóban létezett-e ilyen hagyomány Hollandiában. A válasz egyértelmű igen volt.

A 20. század első feléből származó újságcikkekben is felbukkant már az alkonyat tudatos megélése, főként a vidéki, gazdálkodó családoknál. A nap vége nem egyszerűen a munka lezárásának számított, hanem egy átmeneti pillanatnak is. Olyankor a családtagok összegyűltek a konyhában, kinéztek az ablakon, figyelték, ahogyan a táj fokozatosan elsötétül, és csak ezután gyújtottak gyertyát, majd ültek asztalhoz vacsorázni.

A modernizációval azonban fokozatosan kiveszett ez a szokás. Az 1960-as és 70-es években már olyan írások is megjelentek, melyek szerint ez a lassú, szemlélődő rituálé kikopik a mindennapokból. Van Heemstra kutatásai során még egy olyan régi cikket is talált, ami lényegében pontos útmutatót adott ahhoz, hogyan kell "jól" alkonyatot nézni, mert a szerzője attól tartott, hogy az emberek elfelejtik.

Az írónő szerint napjainkban éppen ez teszi különösen értékessé az alkonyatnézést.

Nem kell hozzá semmilyen segédeszköz, nem igényel pénzt, felkészülést vagy különleges helyszínt.  Elég a körülöttünk lévő világ, egy kis idő és esetleg egy szék.

A gesztus kicsi, a hatása mégis feltűnően erős lehet.

Az alkonyat ugye bárhol megfigyelhető, Van Heemstra mégis úgy véli, közös élményként működik igazán. Ezért szervez rendszeresen Hollandiában ilyen jellegű eseményeket, és ezért vitte el az ötletet az Egyesült Királyságba, ahol a North York Moors Nemzeti Park Dark Skies Fesztiválján mutatta be. A helyszín szimbolikus, ugyanis egy olyan programsorozat része lett, amely eleve az égbolt, a sötétség és az éjszaka újrafelfedezésére hív.

A helmsley-i esemény résztvevői a kastélyban csendben figyelték, ahogyan az ég fokozatosan a szürke különböző árnyalataiba simul, majd a várfalak körvonalai lassan beleoldódnak az este sötét tónusaiba. A háttérben felcsendülő hangok – zene és narráció keveréke – nem egyszerű kíséretként voltak jelen, hanem inkább finoman emlékeztetnek arra, hogy a sötétség nem fenyegető vagy kellemetlen, hanem megnyugtató és állandó.

A rituálé egyik legerősebb üzenete talán éppen az, hogy a nem-cselekvésnek is lehet értéke.

Egy olyan kultúrában, amely szinte minden percet hasznossági alapon mér, már önmagában is afféle ellenállásnak tűnhet, ha valaki nem akar többet kihozni a történetből, csak egyszerűen jelen akar lenni benne. Ez nem lustaság, hanem tudatos visszakapcsolódás a környezethez és az idő természetes ritmusához.

A jelenség ráadásul nem csupán Hollandiában értelmezhető. A naplemente és az este beköszönte számos kultúrában kapott már saját jelentést és rituális keretet. Japánban a yūyake dal az alkonyat szépségét ünnepli, Bali szigetén a matahari terbenam hagyománya a naplemente szemléléséhez kapcsolódik, Svédországban pedig a kvällsro fogalma az est békés, lecsendesítő mivoltát írja le. A holland alkonyat ebből a szempontból tehát nem valami egzotikum, inkább egy régi-új emlékeztető arra vonatkozóan, hogy az este nem csupán a nappal végét jelenti, hanem önálló élmény is lehet.

Van Heemstra szerint az alkonyat segíthet újraértelmezni az éjszakához fűződő viszonyunkat is. Nem csupán a természethez vezethet vissza, hanem ahhoz a tételhez is, hogy a sötétségre nem ellenségként kell tekinteni, mert az a nap természetes része. Egy olyan korban, amikor a mesterséges fény és a folyamatos inger gyakorlatilag kitörölte a valódi este élményét, ez a békés szokás váratlanul korszerűnek hat.

Talán éppen ez magyarázza, miért kezd egyre több embert érdekelni. Nem kínál nagy megfejtéseket, nem ígér azonnali életmódváltást, és nem akar több lenni annál, mint ami: néhány perc figyelem a nap végén.

(Forrás: BBC, fotók: Getty Images, Unsplash)

lelassulás | élmény | rituálé | program | hollandia | Békés