Hollandia előbb beszüntetné a távolságtartást, aztán az összes járványügyi korlátozást eltörölné

A lazítási terveket Mark Rutte kormányfő jelentette be.

Az ügyvivő holland kormány szeptemberben beszüntetné a távolságtartásra vonatkozó szabályokat, novemberre pedig az összes járványügyi korlátozást felszámolná.

Rutte kifejtette: nyár elején túl gyorsan enyhítették a korlátozásokat, ezért "nagyon fontos, hogy a lazítások óvatosan, lépésről lépesre történjenek". Hugo de Jonge egészségügyi miniszter közölte, hogy a szigorú szabályok felszámolását először a felsőoktatásban kezdik meg, ahol augusztus végétől már nem kell betartani a másfél méteres távolságot, az arcmaszk viselése viszont továbbra is ajánlott marad, és a tancsoportok létszáma is legfeljebb hetvenöt fő lehet.

A kormány bejelentette ugyanakkor, hogy szeptember közepéig hatályban marad a többi járványügyi intézkedés: a vendéglátóipari helyiségeknek továbbra is be kell zárniuk éjfélkor, az éjszakai szórakozóhelyek pedig legalább szeptember 20-ig zárva maradnak.

Emellett az egynapos rendezvényeken maximum 750, kizárólag oltási igazolvánnyal rendelkező fő vehet rész. A külföldi utakhoz szükséges ingyenes tesztelési időszakot egy hónappal, szeptember végéig meghosszabbította a holland vezetés. Az egészségügyi miniszter felhívta a figyelmet, hogy szeptember után már nem lesz lehetőség ingyen tesztelésre, ezért valamennyi állampolgárt az oltás felvételére buzdította.

A kormány legközelebb szeptember 17-én tanácskozik járványügyben és dönt a következő lépésekről.

Úgy tűnik, korán örültünk: már most augusztusban újabb szigorításokat vezetnek be Szerbiában.  Kanada egyik tartományában viszont úgy döntöttek, végleg vége a járványnak.

(Forrás: MTI, fotók:  Getty Images, Pixabay)

 

beszüntetés | ősz | korlátozások | hollandia | távolságtartás

FOLYTASD EZZEL

Merész kampánnyal robban be a Reebok új kollekciója

A modern luxus nyomában a Range Roverrel

Rendeld meg a Roadster magazin 18. számát!

Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Tényleg ez a világ legjobb luxusterepjárója? Most kiderül!
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom