Teljes terjedelmében égett a visegrádi Hotel Silvanus felső szintje, a vendégek elhagyták a hotelt.
Mint a Pest vármegyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője, Csámpai Attila közölte az MTI-vel, a lángok a tetőszerkezetre is átcsaptak helyenként. A tűz két-háromszáz négyzetméteres részt érintett, a szállodában kétszáz vendég tartózkodott, de szerencsére senki sem sérült meg. A tűzoltók a legmagasabb riasztási fokozatnak megfelelő erőkkel, több vízsugárral oltották a tüzet, és sikerült körülhatárolniuk a lángokat.
A katasztrófavédelem közleménye szerint a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat mellett szentendrei, esztergomi és fővárosi hivatásos, valamint szentendrei, szigetmonostori, visegrádi és leányfalui önkéntes tűzoltók vonultak ki a tűzesethez. Az egységek tizennégy vízsugárral oltották a lángokat. A munkálatokat fővárosi, váci, gödöllői és budaörsi vízszállítók is segítették.
Pintér Róbert, a hotel igazgatója az MTI megkeresésére elmondta, hogy valószínűleg elektromos probléma okozta a tüzet, ami a hotel negyedik emeletéről indult ki. Tudatta azt is, hogy a vendégek a közeli parkolókban várakoznak, ahol buszok és melegedők állnak a rendelkezésükre. A következő órákban minden vendég visszakapja az értékeit, akik szeretnének, haza mehetnek, a többieknek a hotel alkalmazottai foglalnak új szobát.
Hangsúlyozta, hogy a vendégek és az alkalmazottak a tűzeset alatt biztonságban voltak, személyi sérülés nem történt.
Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat kommunikációs vezetője tudatta, hogy a helyszínre három mentőhelikoptert és számos mentőautót riasztottak. Az épületet elhagyóknak a katasztrófavédelem segítségével egy buszt biztosítottak melegedőként.
A rendőrség közlése szerint a hotelhez vezető utakat, a Panoráma utat és a Simontornyai utat teljes szélességében és hosszában lezárták, és rendőrök irányítják a forgalmat Mindenkit arra kérnek, hogy kerülje el a környéket.
(Forrás: MTI, Police.hu, képek: MTI/Hegedüs Róbert)
Hotel Silvanus | katasztrófa | visegrád | Dunakanyar | tűz
Ezekkel az elektromos bringákkal stílusosan tekerhetsz hegyen-völgyön-városon át
Így készülnek a prémium bútorok Magyarország legnagyobb gyártójánál

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!