Ugyan a fő beszerzőhely nem elérhető, de így sem maradsz húsgolyó nélkül

Bár az egyik legnépszerűbb beszerzőhely a korlátozások miatt ideiglenesen bezárt, nem kell lemondanunk a húsgolyóról. Sőt, itt az ideje, hogy újabb változatokat is kipróbáljunk!

Citrusos húsgolyó

Hozzávalók:

  • 50 dkg darált hús
  • 1 nagy tojás
  • 1 fokhagymagerezd összezúzva
  • 2 citrom lereszelt héja és kifacsart leve
  • 1/2 csésze reszelt parmezánsajt
  • 1 kis csokor petrezselyem apróra vágva
  • 3 evőkanál zsemlemorzsa
  • só, bors
  • 3 evőkanál extra szűz olívaolaj

Elkészítése:

  1. Az összes hozzávalót az olaj kivételével egy tálba tesszük, összegyúrjuk, és golyókat formázunk belőle. Hűtőben egy órát pihentetjük.
  2. Az idő elteltével egy serpenyőben olajat hevítünk, belesorakoztatjuk a húsgolyókat, és időnként megfordítva 10-15 perc alatt készre sütjük.
Erdei gombás húsgolyó

Hozzávalók a húsgombóchoz:

  • 3 evőkanál zsemlemorzsa
  • 1 tojás
  • 1 teáskanál oregánó
  • 1 teáskanál pirospaprika
  • 3 fokhagymagerezd zúzva
  • ¼ csésze parmezán
  • 50 dkg darált hús
  • só ízlés szerint

Hozzávalók a szószhoz:

  • 2 evőkanál olívaolaj
  • 1 evőkanál vaj
  • 2 fokhagymagerezd zúzva
  • 1 kis fej vöröshagyma apróra vágva
  • 20 dkg erdei gomba feldarabolva
  • 2 evőkanál liszt
  • 3 dl húsleves alaplé
  • 1 teáskanál szárított rozmaring
  • 1 kis csokor petrezselyem
  • só és bors ízlés szerint
  • 2 dl főzőtejszín

Elkészítése:

  1. Egy tálban összekeverjük a húsgolyó hozzávalóit, gombócokat formálunk belőle, serpenyőben kevés olajon az előző recepthez hasonlóan megsütjük, majd félretesszük.
  2. Ugyanabban a serpenyőben a megmaradt zsiradékhoz hozzáadjuk az aprított vöröshagymát és a zúzott fokhagymát. Amikor a vöröshagyma üvegesre párolódott, hozzátesszük a gombát, és további 2-3 percig főzzük.
  3. Belekeverjük a lisztet, felöntjük az alaplével, és folyamatos keverés mellett besűrítjük. Rozmaringgal, sóval, borssal, petrezselyemmel fűszerezzük.
  4. Amikor a gomba megpuhult, behabarjuk tejszínnel, majd beletesszük a húsgolyókat, és egy-két perc alatt összefőzzük. Rizzsel vagy tésztával tálaljuk.
Paradicsomos húsgombóc

Hozzávalók a paradicsomszószhoz:

  • 3 zúzott fokhagymagerezd
  • 1 babérlevél
  • 1/4 teáskanál pirospaprika
  • 2 evőkanál olívaolaj
  • 1 üveg sűrített paradicsom

Hozzávalók a húsgolyókhoz:

  • 3 evőkanál zsemlemorzsa
  • 60 ml tej
  • 50 dkg darált hús
  • 15 dkg parmezánsajt
  • 1 tojás
  • 1 fokhagymagerezd, apróra vágva
  • 1 kis csokor petrezselyem
  • 1/2 teáskanál őrölt édeskömény
  • 1/4 teáskanál szárított oregánó
  • 1/4 teáskanál pirospaprika

Elkészítése:

  1. A húsgolyó hozzávalóit egy tálban összekeverjük, gombócokat formázunk belőle, és félretesszük.
  2. Egy serpenyőben kevés olajon megpirítjuk a fokhagymát, beletesszük a sűrített paradicsomot, a fűszereket, felöntjük 2 dl vízzel, elkeverjük.
  3. Belesorakoztatjuk a húsgolyókat, és 10 percig közepesen alacsony lángon főzzük. Időről időre megfordítjuk őket. Az idő elteltével fedővel letakarjuk, és további 10 perc alatt készre főzzük. Tésztával kínáljuk.

Tálaljuk a húsgombókat kifehérített rapinivel, tésztával vagy friss kenyérrel!

 

Egyetlen serpenyő és néhány okosan összeválogatott hozzávaló kell ahhoz, hogy minden erőfeszítés nélkül fantasztikus tésztaételek kerüljenek az asztalra. Három recept következik. Ezzel a rekordgyorsan elkészülő étellel is lerövidítheted a konyhában töltött időt!

(Fotók: Getty Images)

recept | gasztronómia | húsgolyó | variációk

FOLYTASD EZZEL

Egy jó tervhez is kellhet több perspektíva

Sulciová Silvia interjú

Skót nyár a ködös budapesti belvárosban – Ilyen a 2023-as év whiskyje

Rendeld meg a Roadster magazin 18. számát!

Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom