Idill Ábrahámhegyen, avagy nyaralófelújítás egy ékszertervezővel

Vannak tervezők, akik formákból indulnak ki, vannak, akik történetekből, mások elsősorban funkcionális problémákra akarnak válaszokat adni, megint mások megragadnak egy hangulatot, és azt szeretnék minél összetettebben visszaadni tárgyakban, képekben, vagy éppen terekben. Az utolsó kategória képviselője Kászonyi Dorka, a The Sentimentalist ékszertervezője, aki ezúttal enteriőrtervezőként is kipróbálta magát egy Balaton-felvidéki nyaraló felújítása kapcsán. Célja az volt, hogy megteremtse maguknak a nyugalom szigetét, a délolasz pugliai régióból ihletődve, ám a balatoni táj sajátosságaira építve. Gollob Lilla írása. 

Dorka neve ismerősen csenghet a magyar kreatívszakmában: évekig a divatiparban dolgozott sales- és brand consultantként, többek között a Nanushkának, az Aeronnak és a Burberrynek. Aztán megérett benne a vágy, hogy a két kezével alkosson és saját vállalkozásba fogjon, ezért az ötvösszakma kitanulása mellett döntött. Eleinte hobbiként, majd félállásban művelte, 2020 óta pedig egy merész döntéssel felhagyott minden más munkájával, és teljes mellszélességgel a The Sentimentalist ékszermárkájának szentelte magát.

A brand nevéhez hűen egy szentimentalista, az élet apró szépségeire fókuszáló életérzést igyekszik teremteni, amire az ötven-hatvanas évek miliője, az Alain Delon-éra lassú, szépségfókuszú és életigenlő atmoszférája hat leginkább.

 „Sokan mondják, hogy a szépség csak külcsínről szól, én viszont azt vallom, hogy a szép és harmonikus tárgyak és terek látványa belül is harmonizál, így a belsőnkre is hat. Ezt a nyugalmat, az életbe vetett pozitív hitet szeretném közvetíteni az ékszereimmel, és most ezzel a nyaralóval is. Ez persze nem azt jelenti, hogy nincsenek kihívások az életben. Ékszereket sem csak boldog eseményekre, eljegyzésekre, esküvőkre vagy születésnapokra tervezek. Van, hogy valaki egy nehéz időszak mementójaként rendel tőlem, most is dolgozom egy különleges ékszeren, ahol a megbízó elveszítette az édesapját, és az ő nyakláncát szeretné átalakítani egyfajta talizmánná, ami erőt tud neki adni. Ennek a balatoni háznak a felújítása is tele volt nehézséggel, újrakezdéssel és csalódással, az építkezés minden bosszúságával. Bőven volt mit változtatni rajta, az adottságaiba szerettem bele, nem a konkrétumaiba. A körülmények viszont: a Covid, az infláció, illetve a kivitelező csapat, nem könnyítették meg az elképzeléseim megvalósulását. A végeredmény azonban mégis azt a teljes világbékét adja át, amit az elején elképzeltem.”

Az átalakítás az alaprajz variálásával kezdődött: nagyobb fürdő, kisebb konyha, a padlás megszüntetésével megnagyobbított belső tér, áthelyezett falak, a fény zavartalan áramlása érdekében kibővített ablakok, és délolasz inspirációjú térelválasztó boltozatok voltak a változtatások alapjai. No meg a melléképület tetején kialakított, mediterrán hangulatú tetőterasz. Ide a ház egyik ablakából lehet egy indonéz, kézzel faragott, krokodil formájú sámliról kilépni: reggelente a napfelkeltében jógázni, este a naplementében ücsörögni, kilátással a Badacsonyra. Mellette az épület eredeti terasza stílszerűen hajókötél korlátot kapott, kapcsolódva a balatoni életérzéshez. Itt a káptalantóti piacról beszerzett vintázs rattanszékekben ücsörögve lehet gyönyörködni a panorámában, a tó csillogó látványában. 

Az atmoszférateremtés legfontosabb elemei a természetes anyagok és színek voltak. A homlokzat vörös kövei fehér mázat kaptak, a teraszok homokszín, matt mészkő lapokat. A műanyag palatető helyére terrakotta színű kerámiacserepek, a retró mozaikok és linóleum helyére pedig egységes terülő betonpadló került. A berendezési elemeknél egyértelműen a natúr fa dominál, a megőrzött gerendák, a felújított tömör mangófa dohányzóasztal, a rusztikus fonott kosár és szintén a helyi piacon vásárolt kis létra kiemelt szereplői az enteriőrnek. A világos árnyalatok, például a virágot formázó, puha krémszínű lámpa és karakteres retro hűtő a pugliai régió színpalettáját idézik.

Ezeket Dorka Balaton-zölddel, illetve egy leheletnyi napsárgával és arannyal fűszerezett, becsempészve a vizet és a napot is beltérbe.

Ilyen vidám színfolt például a Berber Budapest kézi szövésű sárga-fehér kockás puffjai, vagy a bézs csempék és az aranyszín csaptelepek harmóniája. A kertben is következetesen csak fehér és sárga virágok és gyógynövények jelennek meg, ami szintén az egységes, megnyugtató miliőhöz járul hozzá.

A nyaralóban megjelenő képek is ezt a lágy, életigenlő atmoszférát adják vissza: a hálószobában a kispolc fölött például Borsos Miklós Hajnal című rézkarcának másolata függ, amelyen a tihanyi tájban gondtalanul elterülő nő sziluettje látható, a nappaliba pedig Dorka a saját analóg fotói közül válogatott, amelyeket a barátairól készített közös nyaralásokon.

Elkapott kedves pillanatok, amelyek szintén tökéletesen beleillenek az ábrahámhegyi menedék ars poeticájába. Mindemellett a belső tér kialakításánál a praktikusság is szerepet játszott.

Fontos volt, hogy mindennek legyen dedikált helye, és minél egyszerűbben lehessen takarítani. Dorka ezért beépített bútorokat is tervezett, a hálófülke pakolórekeszekkel ellátott franciaágyát és a nappali L alakú kanapéját.

 „A tökéletes kikapcsolódás számomra augusztusban több hetet lenn tölteni itt a barátommal és a kiskutyámmal. Kertben szöszmötölni, hallgatni a madarak csicsergését, hűsölni a körtefa árnyékában, vagy a fügefa alatti függőágyban olvasni, barátokkal találkozni, túrázni, friss zöldségeket vásárolni a piacon. Egyszerűen csak lelassulni. Vidéken más ritmusban működik az ember, kicsit mintha tényleg megállna az idő. Napközben dolgozunk a kertben, aztán este csak csodáljuk a teraszról, ahogy lemegy a nap. Kinyitunk egy isteni bort, és jó zenéket hallgatunk. Ezt az idilli hangulatot szerettem volna megfogni, és a ház minden pontjából visszatükrözni.”

(A cikk a W by Roadster első számában jelent meg).

kaszonyi dorka | ékszer | ábrahámyhegy | balaton | berendezés

FOLYTASD EZZEL

Európa egyik legjobb és legújabb Kia-kereskedése is Budapesten van

Itt úgy alkotják meg az öltönyöd, mintha James Bondnak készítenék

Rendeld meg a Roadster magazin 16. számát!

Itt van a nyár, ami már önmagában remek hír, de azzal tudjuk fokozni a hangulatot, hogy a napokban megjelenik a Roadster magazin legújabb száma is. Mit találunk benne? Ellátogatunk az Azori-szigetekre, Dubajba és megnézzük Isztambul egyik legenergikusabb kerületét, Beyoğlut. Találkozunk a világhírű brit dizájnerrel, Tom Dixonnal, kifaggatjuk az ikonikus fotós, Slim Aarons hagyatékát őrző Getty Images igazgatóját, és Bott Frigyes meghívására Európa legjobb sommelier-jeivel végigkóstoljuk a régió legérdekesebb furmintjait. Elmerülünk a független kiadású zine-ek színes és hangos világába, meglátogatjuk a Tisza Cipő főhadiszállását, megtapintjuk, mit tudnak az ukrán-Kárpátokból érkező kéziszövésű szőnyegek, egy MV Agusta nyergében pedig végigmotorozzuk Szardínia vadregényes hegyeit. Ismét látványos, sok állomásos, 220 oldalas tripet alkottunk, szerintünk érdemes lesz benevezni rá! A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat és a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
A pihenés új értelmet nyer ebben az ötcsillagos szállodában
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom