A fényes oldala felfelé vagy lefelé legyen az alufóliának? – Ez a nagy kérdés. Mindenkinek megvannak a maga szokásai, így például a szendvicset mindig a fényes oldallal kifelé csomagolják, de ha valamit sütni kell, akkor a matt fele lesz kívül. De az is elképzelhető, hogy egyáltalán nem tulajdonítunk ennek nagy jelentőséget. Kinek van igaza?
Az alufólia hasznos konyhai eszköz, hiszen
egyaránt használhatjuk az élelmiszerek melegítésénél, tárolásánál és fagyasztásánál.
Belecsomagolhatjuk a burgonyát, mielőtt parázsba tennénk, halat bugyolálhatunk bele sütés előtt, de a fagyasztóba is betehetjük a segítségével a megmaradt ételt.
Sok mindenre használhatjuk tehát, egy valamire azonban biztosan nem: mikrohullámú sütőbe nem tehetjük, hiszen az elektromágneses áramok hatására a fólia szikrázik, és tüzet okozhat.
Vajon mindegy, hogy a fólia melyik oldalát használjuk?
A tudomány azt állítja, hogy egyáltalán nem számít, hogy a fólia melyik fele van kívül és melyik belül, így az alufólia használatának nincs helyes vagy helytelen módja.
Azaz a fólia teljesítménye ugyanaz, bármelyik oldalt is használjuk.
Ha tapadásmentes fóliát veszünk, természetesen van különbség a két oldal között, hiszen a tapadásmentességet elősegítő bevonat csak az egyik oldalon van.
Ebben az esetben az élelmiszert a tapadásmentes felirattal rendelkező oldalra kell helyezni.
De akkor miért van az alufóliának fényes és matt oldala?
A fényes oldal a gyártás során jön létre akkor, ha két lapot egyszerre hengerelnek, majd ezeket később szétválasztják. A folyamat során a két belső felület matt marad, míg a két külső fényes lesz.
További konyhai trükkökre vagy kíváncsi? Ebben a cikkünkben eláruljuk, mit kell tenned ahhoz, hogy soha többé ne vásárolj fokhagymát, itt pedig arról olvashatsz, hogyan érdemes tárolnod a banánt ahhoz, hogy ne barnuljon meg.
(Forrás: Finedining Lovers, fotók: Getty Images)
trükk | praktika | alufólia | használat | konyhaiRáleltünk Budapest és a BMW legszorosabb párhuzamára
Őszinte, szórakoztató és sorsfordító – Így lett a Körvonal az ország kedvenc játéka

Beköszöntött az ősz, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 13. száma. Mit találunk benne? Bejárjuk Japán izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik legszínesebb és leghíresebb dizájnerével, Karim Rashiddal, Nápolyban megkóstoljuk Olaszország negyedik legjobb pizzáját, és benézünk az Attolini szabódinasztia műhelyébe is. A Napa-völgyben teszteljük, milyen az új, elektromos Rolls-Royce, és elbeszélgetünk a W luxushotelben megnyitott Nightingale by Beefbar alapítójával, Riccardo Giraudival is. Elmegyünk egészen Dél-Koreáig, hogy megnézzük közelről, milyen a világ egyik leghangulatosabb kávézója, a Mudzsige panzió, ezen kívül pedig találkozunk még párizsi keramikusművésszel, Japánban dolgozó magyar építésszel, vitorlázógép pilótával, egy római napszemüveg brand alapítójával, és a születésnapját ünneplő Babel Budapest megálmodójával is. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!