Így készül a magyar lángosos Miamiban a karácsonyra

Megnéztük közelről.

Janzsó Viktor volt külpolitikai újságíró és New York-i konzul gyakran tűnik fel a Roadster virtuális hasábjain mint magazinunk nem hivatalos kihelyezett tudósítója. Ezúttal Miamiban járt, és ha már ott volt, ellátogatott a város, sőt, Florida legmagyarabb pontjára. Hogy milyen volt, azt lefényképezte nekünk, sőt, meg is írta.

„Ezt egyáltalán nem láttuk jönni: sajtos-tejfölös lángos a Miamitől északra fekvő Hollywood Beachen, Floridában. Ezt mindenképpen ki kellett próbálni, és nem is csalódtunk.

A kis magyar pékségben aztán jóval több meglepetés várt ránk, mint sejtettük. Így karácsony előtt bejgli (mákos és diós), kalács és szaloncukor – amit errefelé nem nagyon lehet kapni –, kakaós csiga, lekváros batyu, gesztenyepüré, és az ünnepek gyerekkori élményét felidéző nagymama-féle sós sütemények.

És persze töltött káposzta elvitelre, ha nagyon magyarosat szeretne valaki fogyasztani. Le is ültünk, elkezdtünk enni, s közben sorban jöttek a helyi magyarok, volt, aki több száz kilométerről utazott, néhányan a környékről ugrottak be a hazai ízekért. Megelevenedett a hely, csevegtünk, sztoriztunk, Zsolt tüsténkedett a konyhában.

Kis Magyarország több mint nyolcezer kilométerre az otthontól.

És hogy milyen volt a lángos?

Amilyennek lennie kell. Nem úszott az olajban, nem volt túlsütve, a pereme csillogóan emelkedett ki, mint a legjobb amerikai pizzáé, hogy körbe ölelje a pont megfelelő mennyiségű tejfölt, amelynek a színét reszelt mozzarella és cheddar sajt borította. A cheddar ad egyfajta pikáns ízt a lángosnak, először próbáltam, melegen ajánlom mindenkinek."

bejgli | miami | Florida | lángos

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom