Hat új, a szélsőséges időjárási körülményeknek ellenálló szőlőfajt engedélyeztek, amelyek korlátozott mennyiségben használhatók majd a borok előállításához.
A francia borászatokat az éghajlatváltozás hátrányosan érinti, az eddig ismert bordeaux-i borok pedig jelentősen átalakulhatnak.
2019-ben a világ egyik legismertebb borvidéke hét új szőlőfajta hozzáadását javasolta azok közé a fajták közé, melyeket a régi borok készítése során felhasználhatnak.
A korábbi hat vörös és nyolc fehér szőlőfajta mellé azért esett a választás további hétre, mert azok különösen jól ellen tudnak állni az éghajlatváltozásnak, és kevésbé optimális időjárási körülmények között is virágzani tudnak.
A rendkívül hagyománykövető gondolkodásáról híres a francia Institut National de l'Origine et de la Qualite (INAO) a hét javasolt szőlőfajta közül hatot nemrégiben engedélyezett, így azok ültetése a következő szezonban már el is kezdődhet. A négy vörös – Arinarnoa, Castets, Marselan és Touriga Nacional –, valamint két fehér – Alvarinho és Liliorila – szőlőfajta mindegyike jól alkalmazkodik a hőmérséklet-emelkedéshez és a rövidebb növekedési ciklusokhoz.
Az új szőlőfajokat csak korlátozottan lehet felhasználni a bortermelésben, az ültetett szőlőterület legfeljebb öt százalékát tehetik ki, és legfeljebb tíz százalékban adhatók hozzá a borokhoz.
A bordeaux-i bortanács szerint az engedélyezés igazolta a helyi borászok és termelők több mint egy évtizedes, éghajlatváltozás hatásaira irányuló kutatásának eredményességét. Ugyanakkor hozzáteszik azt is, hogy ez csupán egyike annak a sokféle lehetőségnek, amellyel a régió eredményesen tud alkalmazkodni az éghajlatváltozáshoz. Egyéb mezőgazdasági változások, új módszerek és szokások adaptálása szükséges. Többek között az időjárás függvényében késleltethetik a metszést, növelhetik a szőlő törzsmagasságát, korlátozhatják a levélritkítás gyakorlatát, hogy hosszú ideig azt a kiváló és semmi máshoz nem hasonlítható borokat kínálhassák a fogyasztóknak, amelyek világhírűvé tették a régiót.
Borsztorik
A napokban kiderült, hogy több száz éves szőlőmagokból olvasták ki kutatók Franciaország világhírű borvidékének, Champagne-nak a történetét. Ha a hazai pincészetekre gondolunk, elsőként talán a Szépasszony-völgyben található autentikus pincesorok jelennek meg lelki szemeink előtt. Pedig Magyarországon is megindult a Nyugat-Európában már korábban elkezdődött forradalom, amely a kortárs dizájn egyeduralmáról szól.
(Fotók: Getty Images)
bordeaux | szőlő | francia | borvidék | bortermelés | bor
Merész kampánnyal robban be a Reebok új kollekciója
A modern luxus nyomában a Range Roverrel

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!