Ezt a csodás New York-i lakást nem tudja eladni Jennifer Lawrence

Az Oscar-díjas amerikai színésznő tavaly július óta árulja otthonát, egyelőre sikertelenül.

Pedig a Napos oldal című filmben nyújtott alakításáért 2012-ben Oscart kapott sztár jelentősen leszállította a manhattani penthouse árát. Eredetileg 15,45 millió dollárt kért érte, aztán csak 14,25-öt, mostanra pedig ebből az összegből is jócskán engedett, így már kereken tizenkét millióért megtörténhet a kulcsátadás.

Napjaink egyik legjobban fizetett színésznője azért adja el az Upper East Side-on található lakását, mert a forgatások miatt több időt tölt az Államok nyugati partján, Los Angelesben.

Lawrence 2016-ban 15,6 millió dollárért jutott hozzá a harmincemeletes The Laurel tetején berendezett, közel háromszáz négyzetméteres penthouse-hoz, amelyhez hatalmas terasz, szabadtéri konyha és tűzrakó is tartozik, illetve az elmaradhatatlan csodálatos kilátás a Hudson-folyóra. Három hálószobában, öt fördőszobában, egy játékszobában és egy szintén pazar panorámát nyújtó nappaliban lehet élvezni az ott tartózkodás perceit, az épület kényelmi szolgáltatásaihoz pedig concierge, edzőterem, uszoda, szauna és mozi is jár.

Ez is érdekelhet:

Olyan étterem nyílik New Yorkban, hogy a panorámája is főfogás lehetne

A hivatalos nyitásra március 12-éig még várni kell.

(Fotók: Compass Realty)

jennifer lawrence | manhattan | eladó | penthouse | lakás

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom