Így segítheted ételrendeléssel a rászorulók karácsonyát

Gasztroarcok a szebb karácsonyért elnevezéssel indul jótékonysági kampány, a kezdeményezés célja az, hogy szenteste azoknak a rászorulóknak is ünnepi menü kerüljön az asztalra, akik ezt nem tehetnék meg.

A kezdeményezést bárki támogathatja, ha ételt rendel az akcióhoz csatlakozott vendéglátóhelyekről.

Az összegyűlt melegételt Budapesten és Miskolcon élő rászoruló családok, egészségügyben és a szociális intézményekben dolgozók kapják meg december 24-én.

A 2020-as év sok szempontból nehéz helyzetbe hozta a vendéglátást és a vendéglátóhelyeket. A Gasztroarcok egy szebb karácsonyért kampány lényege, hogy egyszerre segítse a vendéglátószektort, és rajtuk keresztül azokat is, aki nehéz élethelyzetükből adódóan nem tudnak ünnepi menüt tenni az asztalra, vagy munkájuk miatt nem tölthetik szeretteik körében a szentestét.

"Az akció lényege, hogy karácsonyi menüt lehet rendelni azoktól a kiszállításra átállt éttermekből és kocsmákból, amik közel állnak a szívünkhöz, ezzel segítve őket, hogy az év végi mérleg nyelve abba az irányba dőljön, hogy jövőre is ki tudjanak nyitni. A megrendelt ételek pedig olyan helyekre kerüljenek, ahol vagy nem is álmodhatnak arról, hogy egy igazi ünnepi menü kerüljön az asztalra karácsonykor, vagy pedig olyan emberekhez, akik azért dolgoznak szenteste is, hogy a szeretteink gondos kezekben legyenek" – idézi a közlemény Verba Gergelyt, a kezdeményezés ötletgazdáját.

A kezdeményezéshez három budapesti és egy miskolci hely csatlakozott. A kampányban részt vevő helyektől december 22-ig lehet közvetlenül megrendelni a karácsonyi menüket. Az oldalon megrendelt ünnepi menük a Magyar Református Szeretetszolgálat közreműködésével jutnak el oda, ahol a legnagyobb szükség van rá. A kezdeményezéshez bárki csatlakozhat. A rendelés részletei itt találhatók.

Ez is érdekelhet:

Hat szuper ajándék a fa alá

Igyekszünk változatos ötleteket adni.

(Forrás: MTI, fotók: Getty Images)

jótékonysági | ltterem | rendelés | karácsony | rászorulók

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom