A szaunakultúra ihlette az IKEA új, limitált kiadású kollekcióját

Az IKEA és a Marimekko egészen különlegeset alkotott.

Az IKEA a finn Marimekko dizájnmárkával együttműködve olyan kollekciót hozott létre, amelyben Észak-Európa természeti kincsei mellett a skandináv szaunakultúra is megjelenik.

A  Bastua névre keresztelt kollekció huszonhat darabból áll, melyek között nagyobb bútorok és kisebb háztartási kiegészítők is megtalálhatók. A limitált kiadású kollekció a Marimekko által megálmodott motívumokkal díszített, ötvözi

a finn életérzés esszenciáját és a szaunakultúra történelmi gyökereit is.

Mikael Axelsson, az IKEA tervezője szerint a skandináv bútordizájnt mindig is a letisztult vonalak és az egyszerű konstrukciók és a funkcionalitás jellemezte.

A skandináv országok közös vonásai és tájai jól megjelennek a kollekcióban, hiszen a mintákat a finn szaunakunyhók közelében gyakran előforduló rebarbara levelei ihlették, a lakberendezési tárgyak és a bútorok

a letisztultságot és a természetességet hirdetik.

A kollekció különlegességeit a merészebb mintázatú köntösök és törülközők jelenítik meg, de kis asztal és szaunavödör is megtalálható benne. A Bastua kollekció 2023. március 1-től lesz elérhető az áruházakban és online.

(Forrás: Hypebeast, fotók: IKEA)

finn | kollekció | ikea | szauna

FOLYTASD EZZEL

Ezekkel az elektromos bringákkal stílusosan tekerhetsz hegyen-völgyön-városon át

Így készülnek a prémium bútorok Magyarország legnagyobb gyártójánál

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Kulisszák mögött: megnéztük hogy készülnek a prémium bútorok
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom