Ilyen az élet télen a Balatonnál

Csend és nyugalom van, talán túl sok is.

Tavaly ősszel, amikor lecuccoltunk a Balatonra, a barátok és a család top öt kérdésnek egyike volt az, hogy "Na de mit fogtok ti ott csinálni télen?" A választ akkor még mi sem tudtuk, de a hamarosan ránk köszöntő, második téli szezonba már felkészülten vágunk bele.

Bármennyire is szeretnénk mi, a Balatonon életvitelszerűen létezők, hogy hosszabb legyen a főszezon, vagy hogy egyáltalán ne is legyen ilyen, hogy "szezon", azért még erősen tapossuk az elmúlt évtizedekben kialakult sémát. A képlet egyszerű: a júniustól augusztusig tartó főszezonban egyértelműen több a program, több a szabadságra utazó ember, és bizony több a tömegközlekedési lehetőség is. Bár a legutolsó érv egy kissé furcsának tűnhet, igazából egyáltalán nem az. Ha Budapest és a Balaton valamelyik települése között szeretnénk utazni az ősz kellős közepén vagy télen, esetleg március idusán, hát rendesen fel kell kötni a gatyát, mert rettenetesen kevés a választható járat. Amíg nyáron egy-egy budapesti látogatásról akár este nyolckor is teljesen nyugodtan haza tudtam jönni, azaz két óra alatt csont nélkül leértem a füredi állomásra, szeptember és május között csak rohanok a főváros különböző pontjai és a pályaudvar között, hogy elérjek egy olyan gőzöst, amivel emberi időn belüli érkezésre van lehetőségem.

Hiába vannak gasztrofesztiváljaink, futóversenyeink, télen-nyáron induló túracsoportok és fővárosból leszervezett színielőadások a legzordabb hónapokban is, ha amúgy a körülmények nem könnyítik meg a messziről érkező érdeklődők helyzetét. Kritikus tömeget pedig – ha belátjuk, ha nem – leginkább a fiatalok tudnak alkotni, akik viszont ritkán választják az autókázást, ha utazásról esik szó.

Még mielőtt teljesen belemelegednénk a vidék közlekedési hiányosságaiba, elmesélem, hogy éltem meg az első téli hónapjaimat a Balaton-felvidéken. Rövid történet lesz: egyszerűen rosszul.

Az első, amit nehéz megszokni, a csend. Ami egyébként is mindig van, még a legnagyobb turistaáradat közben is, de a téli hangtalanság valami egészen más. Egy fővárosban még a legnagyobb szürkeségben és hidegben is villódznak a fények, az éttermekből, bárokból és üzletekből hangok, illatok és impulzusok milliói szivárognak ki, amik enyhítik a zimankó borzalmas fájdalmát. Errefelé ilyen nincs. Télen magunknak kell megteremtenünk a szórakozásunkat, az impulzusainkat, ami, valljuk be, elég nehéz történet, mivel a Balaton környékére ugye pihenni is akkor jár az ember, amikor ki tudja használni a természet adottságait. A napsütést, a langyos meleget, a dús, zöld lombkoronájú fák árnyékát, és még sorolhatnánk. Amikor mindez eltűnik, tényleg magára marad az ember, és egy jó adag kreativitásra van szüksége ahhoz, hogy életvidámnak érezze magát.

Errefelé igazán meg lehet élni a téli bekuckózást, sok-sok teával, forró csokival és forralt borral, pokrócok tömkelegével. Ez nem rossz, viszont tény, hogy egy idő után még ez a hatalmas meghittség is unalmassá válik.

Az első szürke hónap letelte után tavaly hevesen elkezdtünk imádkozni, hogy legalább a hó jöjjön, mert bár úgy tűnhet, akkor aztán végképp beszorul az ember a lakásba, ez pont nem így van. A környéken jól bejáratott szánkózódombok vannak, amelyek az első hónál azonnal megtelnek, arról nem is beszélve, hogy ilyenkor a kis falvak elképesztően hangulatos kirándulóhelyszínné válnak. A Káli-medence különösen gyönyörű, alig várom, hogy az idei szezonban is lássuk hóval borítva. Tehát igaz: minden évszakban akkor él igazán a Balaton, amikor a természet csodái is élvezhetővé válnak.

A hideg, esős napok és a havas, karácsonyi hangulat közötti időszakokban szerencsére az az életvitelszerűen balatoniaknak azért csurran-cseppen néhány program – természetesen a gasztronómiára kiélezve. Akadnak még könyvbemutatók, kézműves foglalkozások, tárlatvezetések is, de mivel az intézmények még ebben az időszakban is arra számítanak, hogy hétvégére messziről jött érdeklődőkkel is megtölthetik a rendezvényeket, szinte minden péntek és vasárnap között történik. Ennek az egyetlen hátránya, hogy akad olyan hétvége, amikor két napon belül három vagy négy olyan eseményt is megrendeznek, amin az ember szeretne ott lenni, csak ugye egyszerre több helyen nem tud.

Végeredményben azt gondolom, hogy az itt élőknek a hétköznapi programok hiányoznak, pedig ezek valószínűleg sokat lendítenének a téli Balaton általános megítélésén is.

Amíg nem változik a helyzet, azért sok mindent lehet tenni. Szerencsére a nagyobb városok – akár Budapest is –, leküzdhető távolságra vannak, egy-két hetente elutazni nyüzsögni jelentősen színesítheti a szürke, túl nyugodt hétköznapokat. Emellett ilyenkor tényleg rengeteg időt lehet fordítani az olvasásra, a tanulásra, barkácsolásra, főzési és sütési tudományunk fejlesztésére, a lakás csinosítására – szóval rengeteg olyan dologra, amiket jó időben nem teszünk, mert inkább a természetben töltjük az időt.

Ha pedig a spiritualitás felől vizsgáljuk a dolgot, maximálisan igaz, hogy itt el lehet csendesedni, meg lehet nyugodni. Nem csak ímmel-ámmal, hanem tényleg, száz százalékig. Amikor a természet alvó üzemmódba vált, az ember is sokkal inkább igényli a pihenést, a befelé fordulást, hogy picit többet figyeljen oda magára, a közvetlen környezetére.

Télen a Balaton és minden természeti csodája arra int, hogy ne tegyél semmit, csak élvezd a látványt, élvezd, hogy most semmi sem siettet, hogy van időd arra, hogy felkészülj a következő szezonra. És ez jó.

Ez is érdekelhet:

nagy sztori | esemény | kiállítás | hó | programok