Vannak helyek, ahová ismeretlenül is vágysz. Elképzeled, játszol vele gondolataidban – ahogy a történetekkel, amelyek ott születhetnek. Terekkel, amiket még nem ismersz, és mégis. Addig kacérkodsz velük, amíg egyszer csak ott nem találod magad. Ilyen Rio is. Ha jártál már ott, ha nem, tudom, hogy van egy saját Riód, ami él, sőt, egyenesen vibrál.
Mesterházy Dorka írása
Kezdjük a névvel: három betű, ahogy kimondod, lüktet, akárcsak a város. Ha azt mondom, Rio, rögtön ott a világ leghíresebb karneválja, a fülledtség, erotika, szamba, foci és egyéb táncok.
A Megváltó Krisztus kitárt karjaival a Corcovado tetején, ahogy megáldja a várost, a Cukorsüveg-hegy, Copacabana és Ipanema hedonista partjai, Tom Jobim és a bossa nova, Maracanã, és amit nem írnak az újságok.
Amikor megérkezel, ismét egy új ablak, amit épp kitárni készülsz. No de ne szaladjunk ennyire előre.
Rio Rio előtt
Ami a mai várost/városképet illeti, hosszú és kalandos volt az út. A jelenlegi Rio de Janeiro állam partjait évezredekkel ezelőtt a Macro-Jê nyelvi ágból származó indiánok lakták, míg 1000 körül meg nem jelentek a tupi indiánok az Amazonas felől. Így ment ez még egy ideig, ám egyszer csak ismeretlen hajó jelent meg a Guanabara-öbölben: 1502. január 1-jén a portugál Gaspar de Lemos Európa számára felfedezett egy új folyótorkolatot, és mivel január volt, nevet is adott a folyónak: így született meg Rio de Janeiro. Mivel a portugálok igencsak képzettek voltak, egyes történészek kizártnak tartanak ekkora tévedést: egy másik olvasat szerint a nyelv akkor még nem tett különbséget folyó, delta, öböl és más földrajzi képződmények között.
Folytatva a klasszikus európai térnyerés forgatókönyvét, alig telt el pár évtized, és a paradicsomi helyszínre megérkeztek a franciák is, akik látva a szemük elé táruló földi jót, elfoglalták az öblöt, erődöt építettek, és a helyi tupinambá indiánokkal szövetkezve kolóniát alapítottak (1555-ben Villegagnon vezetésével, ma az erődnek helyszínt adó sziget viseli nevét). A portugálok természetesen ezt nem hagyták szó nélkül, és a területen élő két ellenséges indián törzset kihasználva, a tupikkal rivalizáló temimimós indiánok segítségével leigázták és kiűzték őket. De hogy miért fontos ez? Így érkezünk el 1565. március elsejéhez, São Sebastião do Rio de Janeiro városának megalapításához a Cukorsüveg melletti Morro Carra de Cãon, amely így a második brazil település Salvador után.
És bár a város még negyed évszázadig viselte a portugál színeket, megszületett valami egészen egyedülálló: az alma carioca, a carioca lélek, Portugália legizgalmasabb költeménye: Rio de Janeiro.
A carioca (a riói brazil) egy igazi „mistura fina”. Az egyik legszebb, akivel találkoztam, mert szabadságában és szabadosan szeret, hangosan élvezi az életet és a szépséget távol minden európai udvariaskodástól. Másrészt itt elemi a diverzitás és a „transculturalismo”, a világ egyik legnyitottabb lelkű városában a bármi és a minden keveredhet egymással. Rio egy hatalmas fúzió, ahol egymás mellett, egymással élnek az ellentétek: a portugál barokk Afrika színességével, a szemet gyönyörködtető art deco gazdagság a mélyszegénységgel. A senhorák és senhorok a hirtelen rabszolgaságból felszabadult, otthontalanná vált szegényekkel, akik szükség szülte helyeken, a polgári/úri közönség által nem kihasznált dombokon (morrón, mondja a brazil) kezdtek el élni, vagy ahogy a világ ismeri: favelákban. A világtörténelemben a legkésőbb Brazíliában történt meg a rabszolgaság eltörlése: 1888-ban. Ha belegondolunk, nem volt ez olyan régen, dédszüleink korában.
Beleza e paraíso
A földi paradicsomban, földrajzi nevén Rio de Janeiróban gyönyörűen él természet és ember: a belle époque idején divatosan trópus Párizsának is becézett várost jobbról az Atlanti-óceán, szívében pedig a Tijuca Nemzeti Park, a föld legnagyobb városi erdeje öleli leírhatatlan flórával és faunával. Hogy az art deco kéznyoma milyen jelentős, méltón szimbolizálja a Tijuca egyik csúcsán, Corcovadón a város ékszereként fel-feltűnő Krisztus-szobor (Christo Redentor). A szobor érdekessége, hogy teljes mértékben adományokból készült, eredendően Brazília százéves függetlenségének centenáriumára, 1921-re. Elemeit Párizsból Rióba hajón, a kikötőből a Corcovado-hegyre pedig kisvasúttal szállították fel, azzal, amellyel a mai napig meg lehet közelíteni.
Ha Rióra gondol az ember, van, amit minden útikalauzban megtalál. Ilyen Copacabana és Ipanema híres térkövei, a Cukorsüveg-hegy (Pão de Açúcar), amelyre 1912 óta jár sikló (az első Brazíliában és egyben a harmadik a világon), és amelyen egyetlen baleset történt csak, az is 1979-ben a Holdkelte című James Bond-filmben. A Jardim Botânico, a történelmi városrész, az autentikus afro-carioca helyek, ahol megalakult a szamba és a choro, teret nyert a capoeira és így tovább. A boemia carioca: Lapa és Santa Tereza, ha leszáll az éj.
Ami viszont a könyvek elől rejtve marad, a carioca esszencia, az ember maga, aki és ahogyan van.
Az érzések, amit a város hoz, ahogy pulzál vagy éppen pihen. Mert ha vibrál, nagyon él, ha pihen, tankönyvbe illően, tökélyre fejlesztve teszi, mint például vasárnaponként a strandon végtelen nyugalomban, szigorúan meg sem mozdulva: szemben az elterülő nyílt óceán, orrban tengerillat, lábszáron napsugarak, fej felett egy napernyő, kézben pedig egy-két caipirinha.
A carioca nem siet. A carioca szeret élni, szeret beszélgetni, táncolni, érzelmeket kifejezni, habzsolni, zsizsegni, jól lenni. A lemenő napot minden este megtapsolni a parton. Van egy sajátos – legtöbbször végtelenül szimpatikus – elképzelése az életről, és ehhez tartja magát. Amit én tanultam a braziloktól, az, amire a francia azt mondja, „joie de vivre”, a portugál pedig: „a celebração da alegria de viver”, avagy az élet szeretetének ünneplése. Történeteket írni, lassítani, nevetni, érezni, érintkezni, olyan önfeledten lenni, ahogy utoljára nyári szünetben voltál iskoláskorodban. Gyereknek lenni. Hisz miért is ne?
Általában az ember karnevál idején érkezik Rióba, de nincs is szebb, mint levetkezni ezt és szép családdal, teljes élettel belépni a városba.
Ha azt hinnéd, kisgyereknek nem való hely, gondold újra, a lányom öt hónapos volt, amikor megérkeztünk. Van abban a profán egyszerűségében valami őszinte és felemelő, amikor az utcáról bekiáltanak a reggelizőhelyre, hogy Meu Deus, milyen szép gyerek, és mosolyogva mennek tovább. Ezzel nem a szépséget szerettem volna halhatatlanná tenni, hanem egy tisztelgő kalapemelést a carioca léleknek – a madárnak, aki repül. Pont azt mondja, amit és ahogy gondol. Mer szeretni. Igazából ez a szabadság.
Időjárás
Izgalmas dolog inverzben gondolkodni, ha az igazi hőségre, karneváli menetre, trópusi nyárra vágysz: december, január, február a te időszakod. Ne pakolj sok mindent, Rió tengerparti város, úgyis egész nap strandcuccban leszel!
Transzport
A repülőtértől a legegyszerűbb hívni egy Ubert, de nem sokkal drágább a taxi sem, ha esetleg minden autó foglalt lenne a környéken, elég csak kisétálni, és leinteni egyet.
Hol szállj meg
Röviden: Zona Sul.
Biztonság
A déli városok alapszabálya: ne hívd fel magadra a figyelmet! Ékszerek, órák maradjanak a szálláson, telefont nem kapdosunk elő forgalmas turistahelyeken.
Ne hagyd ki
- A Megváltó Krisztus szobra
- Tijuca Nemzeti Park – a legnagyobb zöldterület városon belül
- Fürdés az Atlanti-óceánban, naplemente Ipanema, Copacabana, Leblon partjainál a Két Testvér-hegyével háttérben (Morro Dois Irmãos)
- Arpoador: Copacabana és Ipanema találkozása
- Jardim Botânico
- Parque Lage
- Carioca viadukt & az esték Lapán
- Selaron-lépcső
- Santa Teresa
- Cinelândia
- Praça XV & Pequena África
- The Maze
- Praia Vermelha, Urca
- Pedra do Sal
A cikk a Roadster magazin 12. számában jelent meg.
(Fotók: Unsplash)
természet | jellemzők | mindennapok | brazília | élet
A kiberbiztonság téged is érint! Mit is jelent valójában?
Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban
Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.
Megnézem, mert érdekel!
