Ezeket a kis ékszerdobozokat rejtegeti előlünk Németország

Ha könnyed, mégis különleges utazást tervezünk, máris mutatunk hozzá olyan német kisvárosokat, amelyek igazi gyöngyszemek, ráadásul túl hosszú utat sem kell megtennünk ahhoz, hogy felejthetetlen élményt kapjunk.

Erfurt

A régi német és európai kereskedelmi útvonalak csomópontjában fekvő város Türingia tartományi fővárosa, ami tornyokban nem szenved hiányt:

huszonöt plébániatemplom, tizenöt kolostor és apátság, valamint tíz kápolna tornya emelkedik az ég felé.

Ezek közül legjelentősebb a Mariendom és a Severikirche, Európában a német gótika építészeti mesterműve.

Limburg an der Lahn

Favázas épületeket bőven megcsodálhatunk ebben a városban, ráadásul egy igen különleges építészeti stílusú dómot is, amely magasan uralja a város képét.

Legjobban a Lahn folyón hajózva, vagy az azon átívelő hídról tudjuk a kiugró sziklára épült dómot jobban szemügyre venni.

Schmalkalden

A fagerendás házairól híres települést Luther Máton is útba ejtette, ott tartózkodásának emlékét nemcsak egy tér, hanem lakóház is őrzi.

A város büszkélkedhet a Wilhelmsburg kastéllyal is.

Husum

Az észak-frízföldi kikötővároskában a tenger felől folyton fúj a szél.

A homokos tengerparton kiülős kosarakban foglalhatunk helyet, messzeföldön híres helyi tengeri herkentyűkből falatozhatunk, és élvezhetjük Husum hangulatát. Frízföld legjobb hajómúzeumát mindenképpen ejtsük útba.

Fontos tudnivaló autósoknak: Németországban negyven euró pénzbírsággal sújtható az a gépjármű-tulajdonos, aki járművét nem az időjárási viszonyoknak megfelelő felszereléssel látja el.

Flensburg

A legszebb német kikötővárosként tartják számon. A 16. században több mint kétszáz hajó járt ide rendszeresen rumot és cukrot rakodni a karib-tengeri szigetekről. Flensburgban akkoriban kétszáz rumház működött.

Kikötőjét ma vitorlások töltik meg, melyek sokat adnak a középkori templomokkal is büszkélkedő város szépségéhez és hangulatához.

Bacharach

A Rajna-vidéken fekvő település legszebb pontjai a Werner kápolna maradványai és a Stahleck vár, ahonnan mesés panoráma nyílik a városra és a mögötte kanyargó folyóra.

A 18-19. században a városon átutazó művészeket, például Byront vagy Victor Hugót meg is ihlette ez a látvány.

Quedlinburg

A Harz-hegységben fekvő kisvárost nagyjából megkímélte a második világháború, ezért még ma is őrzi középkori jellegét.

A tradicionális, német stílusú házak többsége ötszáz évesnél is régebbi, a városka antik ékszerdoboz hangulatát a román, reneszánsz és szecessziós műemlékek még tovább fokozzák.

Meissen

Drezdától huszonöt kilométerre északra, az Elba-folyó partján fekszik Meissen. A település több mint ezeréves múlttal büszkélkedhet, hírnevét leginkább porcelán-manukfaktúrájának köszönheti.

A meisseni porcelán védjegyét, a két kék színű, keresztbe fektetett kardot világszerte nagyra értékelik a gyűjtők, de a város számos más kultúrtörténeti kincsnek is otthont ad.

Ez is érdekelhet:
Ezekről a kis európai falvakról meséket lehetne írni

Nem csak a nagy metropoliszok nyűgözhetnek le a szépségükkel: ezek a kis európai falvak mesébe illenek.

(Fotók: Getty Images)

idilli | Erfurt | Németország | kisváros | utazás | Flensburg

FOLYTASD EZZEL

Egy jó tervhez is kellhet több perspektíva

Sulciová Silvia interjú

Skót nyár a ködös budapesti belvárosban – Ilyen a 2023-as év whiskyje

Rendeld meg a Roadster magazin 18. számát!

Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom