Ezekről a kis európai falvakról meséket lehetne írni

Nem csupán a nagy metropoliszok nyűgözhetnek le a szépségükkel. Megmutatjuk Európa csodálatos kis ékszerdobozait is!

Èze, Franciaország

A település sokkal inkább visszaadja azt az érzést, amiért a dél-franciaországi partszakasz népszerűvé vált egykor, mint a szomszédos nagyvárosok, Nizza és Monte Carlo. A 12. századi kastély romjai, a botanikus kert már önmagában is káprázatos Ezében.

A macskaköves utcákon máig nem jár autó, mindent emberi erővel juttatnak fel a partról a dombtetőre.

Wengen, Svájc

Téli időszakban felkapott a falu, akár tízezer ember is megfordul ott ilyenkor, a nyári turistaszezonban pedig ennek a fele.

A falun belül elektromos járművek szállítanak, az odajutást pedig a sűrű vonatjáratok teszik lehetővé. Csúcsidőben a vonatok közvetlenül egymás után haladnak.

Deiá, Spanyolország

Mallorca nyugati részén elterülő falu a nagyjából kilencszáz lakost számláló Deiá, az egyik leismertebb település az egész szigeten.

A narancs- és olajligetek között meghúzódó tengerparti hely számos írónak, költőnek, zenésznek és festőnek adott már otthont.

Sőt, mai napig nagynevű zenészek töltenek ott nyarakat, hogy az idilli környezetben ihletet merítsenek, és feltöltődjenek.

Mittenwald, Németország

Mintha megállt volna az idő ebben a német faluban, amely a helyiek szerint hagyományos bajor hangulatot áraszt.

Pompásan díszített házak, festett homlokzatok, és díszesen faragott oromzatok idézik a régmúltat.

Crupet, Belgium

A pici kis falu egy erdős völgyben található, és széles, mély várárok veszi körül.

A 13. század óta híres barlangjairól és kastélyáról, bár ez utóbbi nem látogatható, mivel magánkézben van, azért fantasztikus látványa is elég a turistáknak.

Polperro, Anglia

Saját honlapja egyenesen a felkapott brit üdülőkörzet, Cornwall ékköveként aposztrofálja a kis halászfalut.

A település óvja a középkori hangulatot, autóval nem is lehet behajtani, ezért a látogatók órákon át nyugodtan sétálhatnak a kanyargós utcákban vagy a tengerparton.

Marken, Hollandia

A múlt századok hagyományos építészeti jegyeit híven megőrzött házak között sétálva bepillanthatunk a mai napig itt élők mindennapjaiba – az élő múzeumfalu meglátogatása valódi élmény, amely közel hoz a helyiek életfelfogásához.

Bokod

A felsorolásból természetesen pár csodaszép magyar falu sem hiányozhat! A Lebegő falu néven ismert Bokod nem teljesen az, aminek gondolják, ugyanis a sokszor fényképezett Bokodi-tó házikói igazából csak stégek, nem pedig igazi lakóházak.

Sokak számára kedvelt hely, de nem is meglepő, hiszen valóban gyönyörű látványt nyújtanak az apró stégházak.

Hollókő

A hagyományőrző magyar falu nem véletlenül világhírű. 17–18. századi tradicionális épületeivel kiérdemelte, hogy szerepeljen az UNESCO Világörökség listáján.

Ha arra járunk, mindenképpen nézzük meg a hollókői várat.

Ez is érdekelhet:

Tele Európa imádni való kistelepülésekkel – Ezek a kedvenceink

Nem volt könnyű ötöt kiválasztani a pazar kínálatból, de megpróbáltuk: szerintünk ezek a kontinens legszebb aprócska helyei.

(Fotók: Getty Images, Gyana Dániel)

bokod | Eze | MIttenwald | egerszalók | Crupet

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom