Ha csak pár napod van, de a legtöbbet akarod kihozni belőle, irány Lengyelország!

Nincs messze, ráadásul igazi csodákat rejteget Lengyelország. Járd körül, de ezeket a helyszíneket semmiképp se hagyd ki!

Wrocław

Szilézia történelmi fővárosa tartozott már Csehországhoz, Lengyelországhoz, a Habsburg Birodalomhoz, a Porosz Királysághoz és a Német Birodalomhoz is,

éppen ezért építészete és kultúrája igencsak sokszínű.

Érdemes végig járni a várost, ahol a történelem és a hamisíthatatlan lengyel hangulat is magával ragad.

Gdańsk

A balti partoknál fekvő Gdańsk egykori Hanza-városként a középkor egy fontos kereskedelmi és kikötővárosa volt, több jelentős műemléke, köztük magtárak, malmok és templomok is fennmaradtak ebből az időszakból.

Malbork kastély

Gdańsktól egyórányira találjuk Malborkot. Az 1274 épült Malbork vár a német lovagok székhelye volt.

Ma Malbork legnépszerűbb turisztikai vonzereje pont a vára, mely 2000 óta az UNESCO Világörökség része.

Krakkó

Természetesen nem maradhat ki Krakkó, amely a 18. század végéig Lengyelország fővárosaként tündökölt.

Legfőbb nevezetessége a főtér (Rynek), ahol megtekinthető többek között a Mária-templom, a Posztócsarnok épülete és a Városháza tornya is. A Krakkóhoz tartozó Wawel-dombon áll a királyi kastély, mely 1038-tól egészen 1596-ig volt a lengyel uralkodók otthona. A gót kastély falai között található az utolsó fennmaradt lengyel koronázási ékszer, a 14. században készített Szczerbiec (csorba kard).

A palota ékessége a négy lakótorony: a gótikus stílusú Dán-torony, Jordanka-torony, a Tyúkláb-bástya valamint a barokk stílusú Zsigmond-torony.

Mazuri-tóvidék

A Lengyelország északkeleti felén elterülő Mazuri-tóvidék az ország legkiterjedtebb tórendszere.

Európa egyik legnagyobb vízfelületét negyvenöt tó, tizenkét csatorna és nyolc folyó alkotja, csatornahálózatával több mint kétszáz kilométer hosszú víziutat tesz ki.

Slowinski Nemzeti Park

Észak-Lengyelországban Łeba városától nyugatra a Balti-tenger partján fekvő Slowinski Nemzeti Park különlegességei a vándorló homokdűnék.

A dűnék a szél hatására folyamatos mozgásban vannak,

a legmagasabb homokdűnék akár a negyven métert is elérhetik.

Varsó

A Varsó központjában található a régi piacteret 13-14. században alakították ki, ahol a lengyel kultúra öt évszázados hagyományait ismerhetjük meg.

Az eredeti piactér a második világháborúban teljesen elpusztult, de a háború után szinte azonnal hozzáláttak a gondos rekonstrukcióhoz.

Az Óvárosi piactér (Rynek Starego Miasta) középpontjában egy bronzból készült Szirén áll, Varsó városának címeralakja.

Wieliczka sóbánya

A Krakkótól nem messze található sóbánya nem véletlenül a világörökség része.

A bányát a 13. századtól egészen 1966-ig használták. A föld alatti látnivaló több, mint egy közönséges bányában, tulajdonképpen egy föld alatti város, ahol mindent kősóból faragtak, beleértve a kápolnát is. Wieliczkában több mint háromszázötven kilométernyi alagút található, de a turisták csak két kilométeres szakaszon közlekedhetnek.

Bialowieza őserdő

A Fehéroroszország és Lengyelország határán elterülő Bialowieza erdő Európa utolsó síkvidéki őserdeje. Az érintetlen természet már körülbelül tízezer éve, a jégkorszak után alakult ki, és azóta is csodálatos látványt nyújt.

Főleg, hogy egy veszélyeztetett állatnak, az európai bölénynek az utolsó természetes élőhelye. Összesen két-három ezer él belőle az egész kontinensen.

Ez is érdekelhet:

Tíz európai úti cél, amit ősszel is érdemes felkeresni - Roadster

Pár évvel ezelőtt álmodni sem mertünk volna róla, most meg elérkezett a pont, amikor a közül választhatunk, hogy néhány korsó sör kíséretében belecsapunk az éjszakába rég nem látott cimboráinkkal, elvisszük vacsorázni a barátnőnket, vagy szabaddá teszünk egy hétvégét, és lecsapunk valamelyik fapados légitársaság buszjegynél is olcsóbb ajánlatára.

(Fotók: Unsplash, Getty Images)

városok | Slowinski Nemzeti Park | Wroclaw | Lengyelország | varsó

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom