Kiderült, hová érdemes utazni, ha a legélménydúsabb helyeket keressük

Manapság sokan vadásznak a „magával ragadó” utazási élményekre, 2023-ban ez a trend még tovább fog erősödni. Elvégre már nem elégszünk meg a sablonos nyaralási lehetőségekkel, hanem olyat szeretnénk, ahol valóban helyiként élhetünk, magunkba szívhatjuk a felfedezni kívánt hely autentikus kultúráját és hangulatát. Egy új tanulmány szerint –  amelyet az izlandi légitársaság, az Icelandair megbízásából készítettek – egyes úti célok jobban megfelelnek ennek a megközelítésnek, mások viszont kevésbé.

Az elemzés harmincnál is több európai várost vizsgált meg és aztán pontozta azokat különféle élményeket nyújtó tulajdonságaik alapján, figyelembe véve olyan szempontokat, mint az események, aktivitások, túrák, tömegközlekedés, valamint a helyi éttermek és kocsmák száma, plusz megvizsgálta, hogy az adott ország lakosainak hány százaléka beszél folyékonyan angolul. Mindezen tényezők alapján összeállt az Icelandair top 20-as listája, melynek élén a máltai Valletta végzett.

A mindössze 5964 lakosú Valletta az Európai Unió legkisebb fővárosa, de a lehetséges 500-ból 442 pontot ért el, vagyis  Európa leginkább magával ragadó úti célja lett.

A hétezer éves történelemmel és sokszínű kulturális hatásokkal büszkélkedő Valletta 1980 óta az UNESCO Világörökség része, a kutatásban főként az ezer lakosra jutó elérhető túrák, látnivalók, éttermek és bárok számát tekintve nyújtott kiemelkedőt.

A következő a sorban az izlandi főváros, Reykjavik, amely évente több mint kétmillió turistát fogad. Népszerű úti cél a sarki fényre vadászók körében, de sokan keresik a gleccserekkel, vulkánokkal, lávamezőkkel, forró forrásokkal és gejzírekkel teli, drámaian változatos tájai miatt is. Reykjavik az első helyen végzett az ezer főre jutó események és aktivitások számát tekintve, és ott a legmagasabb az angolul beszélő helyiek aránya is, amely nem kevesebb, mint 98 százalék.

Az angolul beszélők kiemelkedő arányával is büszkélkedő, a modern és az óvilágot ötvöző Amszterdam végzett a dobogó harmadik fokán. A holland város komoly múltra tekint vissza, hiszen kereskedelemi központnak számít, valamint a művészetek és az építészet székhelye. Amszterdam szűk utcáiról és a bonyolult csatornarendszert szegélyező nyeregtetős homlokzatairól, valamint laza életstílusáról is ismert. Negyedik helyen áll az ezer lakosra jutó éttermek és bárok számát tekintve, ahol a holland sörök különösen keresettek.

Így fest a top 20, amibe egyébként bekerült Budapest is.

  • 1. Valletta
  • 2. Reykjavik
  • 3. Amszterdam
  • 4. Dublin
  • 5. London
  • 6. Oslo
  • 7. Koppenhága
  • 8. Stockholm
  • 9. Bécs
  • 10. Helsinki
  • 11. Brüsszel
  • 12. Párizs
  • 13. Zágráb
  • 14. Genf
  • 15. Zürich
  • 16. Prága
  • 17. Budapest
  • 18. München
  • 19. Berlin
  • 20. Hamburg

Valószínűleg mindannyian álmodoztunk már arról, hogy összepakolunk és a bolygó egy teljesen másik szegletébe költözünk – akár azért, hogy élvezzük a távmunka szabadságát, vagy egyszerűen csak válaszoljunk a kaland hívó szavára. Akadnak olyan helyek a világon, amelyek valamilyen módon fizetmek azért, hogy ezt tegyük, plusz a beilleszkedésben is segítenek. Mutatunk közülük hetet.

(Forrás: TravelPulse, fotók: Getty Images)

rangsor | immerzív | ragadó | élménydús | budapest

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom