Utaznál a nyáron? Akkor ezt jó, ha tudod!

Mit kezd az áremelkedéssel, az élelmiszerhiánnyal és az inflációval a turizmus? Erre a kérdésre próbáltak választ adni különböző turisztikai szereplők.

A járványügyi korlátozások feloldása után azt gondolhattuk, hogy semmi nem állhat az utazók útjába, de nem kizárt, hogy mégsem lesz akkora a fellendülés, mint az várható volt. Nemrég írtunk arról, hogy elszállhatnak a repülőjegy-árak, de valójában nemcsak ezek.

Már az egész kontinensen érezhető a kár, amit az üzemanyagköltségek emelkedése, az ellátási láncok problémái, az infláció és a munkaerőhiány okoz.

A spanyol szállodák és éttermek az élelmiszerhiány miatt aggódnak, amit nemcsak a teherautó-sofőrök több mint tíz napja tartó sztrájkja okoz, hanem az is, hogy meg kell találniuk a megfizethető alternatíváját az olyan kulcsfontosságú élelmiszereknek, amelyeknek hetvenöt-nyolcvan százaléka Oroszországból és Ukrajnából érkezett eddig, mint a búza- vagy a napraforgóolaj.

„Igyekszünk rugalmasak lenni, és pótolni a hiányzó termékeket. A napraforgó helyett például olívaolajat használunk, így ez nem befolyásolja a vásárlói élményt” mondta Javier Garcia Cuenca, a Magic Costa Blanca Hotels alelnöke, ugyanakkor hozzátette, hogy a növekvő költségek kezelése továbbra is problémát okoz.

Mr. Cuenca, a Magic Costa Blanca munkatársa azt mondta, hogy nem emeltek díjakat a szállodában, és óvatos optimizmusnak is adott hangot a nyárral kapcsolatban, miután a szobák körülbelül felét már lefoglalták a szezonra. Mint hozzátette, „figyelnünk kell az inflációt, és lehet, hogy módosítanunk kell az árakat, hogy megmaradjon a haszonkulcs.”

Costa Blancán egyébként több szállodai is fix áras szerződéseket kötött az utazásszervezőkkel, ami megelőzheti a lemondásokat. A szállodáknak ugyanakkor folyamatos kihívást jelent a növekvő költségek kezelése és az ellátási lánc problémáihoz való alkalmazkodás.

Itt írtunk arról, hogy átírhatja-e a nyári utazási terveket az ukrajnai háború, itt pedig arról, hogy a magyarok egyik kedvenc üdülőhelyén sorra mondják le a foglalásokat.

(Forrás: New York Times, képek: Unsplash, Pixabay)

utazás | áremelkedés | infláció | élelmiszerhiány | energiaárak

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom