Close
Ebben az országban számíthatunk a legnagyobb tömegre idén nyáron

Ebben az országban számíthatunk a legnagyobb tömegre idén nyáron

Óvatoskodásnak nyoma sincs.

Ahogyan korábban már írtunk róla, minden jel arra mutat, hogy az embereket a tavalyi óvatossággal szemben idén már semmi, még a háború sem tartja vissza a külföldi nyaralástól, még ha ez utóbbi okozott is némi – optimista hangok szerint csak átmeneti – visszaesést a foglalásokban.

Ezt támasztja alá az AirDNA piaci elemző cég összesítése is, mely az alapján rangsorolta az európai országokat, hogy mennyivel több Airbnb-foglalás érkezett hozzájuk a nyárra idén március 1-ig, mint a tavalyi év azonos időszakában.

A képzeletbeli verseny győztese eszerint Görögország lett, ahová nem kevesebb, mint 232 százalékkal többen akarnak idén utazni, mint tavaly

legalábbis a foglalási adatok szerint. Ezen belül is Szantorini számíthat a legnagyobb tömegre, ide 552 százalékkal érkezett több foglalás, de a jelek szerint Athént (429 százalékkal) és Korfut (317 százalékkal) is elárasztják majd a turisták.

A foglalások számának növekedését tekintve Portugália áll a második helyen, amelynek szállásai iránt 196 százalékkal többen érdeklődnek, majd Horvátország következik, ahová 151 százalékkal nőtt a foglalások száma, ugyanakkor rengeteg lemondás is érkezett. Az AirDNA ezen adataiban még nem látszik az orosz-ukrán háború hatása, de az elemzők számítanak arra, hogy ez később meg fog mutatkozni.

Mindenesetre ezen a listán Magyarország is szépen teljesített, mely a nyolcadik helyre került kilencven százalékkal.

Ha szeretnéd elkerülni a tömeget, nézd meg ezt a hat elbűvölő európai úti célt, ahol nem hemzsegnek a turisták, és ezt az öt felfedezetlen szigetet egy karnyújtásnyira, ahová nagyon olcsón eljuthatsz.

(Forrás: Greek Travel Pages, képek: Unsplash, Getty Images, AirDNA)

görögország | foglalások | tengerpart | trendek | airbnb

FOLYTASD EZZEL

Istenekkel és hősökkel léphetünk be egy különleges univerzumba júniusban Budapesten

Felkészülve a főszezonra - Az ország közel száz pontján szakértők segítik a turistákat

Rendeld meg a Roadster magazin 12. számát!

Itt a nyár, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 12. száma. Mit találunk benne? Mutatunk pár remek helyet Sydneyben, egy helyi segítségével felfedezzük Torinót, kipróbáljuk milyen az egyik legújabb bringás trend, a gravelezés, és leteszteljük a Mazda CX 60-asát. Leülünk beszélgetni a Lissoni vezető építészével, bejárjuk az újjászületés előtt álló Gellértet, kifaggatunk egy portugál borászt, Daniel Niepoortot, és leültetünk egy asztalhoz öt izgalmas egyéniséget. Interjúzunk Alessanadro Gaultieri parfümkészítővel, akit a szakma legveszélyesebb orrának tartanak, ukulelézett nekünk Wolfgang Puck egyik közeli munkatársa, Tetsu Yahagi, és bejárjuk Ahn Tuan és társai legújabb, frissen megnyitott budapesti éttermeit. Kiderítjük, képes lehet-e a ChatGPT megírni a következő bestsellert, megnézünk közelről öt lélegzetelállító hotelt, és bemutatjuk a skandináv dizájn állócsillagait is. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram