Iszonyatosan sok pénzt költünk kapszulás kávéra

Évente mintegy 13,4 milliárd forintot költenek a magyarok kapszulás kávéra a Nielesen adatai szerint, a piackutató számait ismertető Costa Coffee közleménye szerint tavaly a kapszulás kávék értékbeni részesedése a kiskereskedelmi kávéforgalomból már huszonhárom százalékos volt.

Az adatok alapján 2019-ben Magyarországon mintegy 1200 tonna, közel 170 millió darab kapszulás kávét értékesítettek.

A közlemény szerint a magyar kávépiac növekedését elsősorban a szemes és a kapszulás kávé generálja, a szemeskávé azonban értékben az összes eladott kávénak csak a tizenhárom százalékát tette ki tavaly. A kapszulás kávék áttörése 2018-ban következett be, amikor a magyar piacon is megjelentek a jól ismert márkák kapszulás kiszerelései.

Népszerűségüket annak is köszönhetik, hogy állandó a minőségük, illetve gyorsan és egyszerűen készíthető a kapszulás kávé.

Magyarországon a Nielsen tavaly júliusban készített felmérése szerint a kiskereskedelmi kávépiac éves szinten 6,4 százalékkal, 63 milliárd forintra bővült, az azt megelőző évben 59 milliárd forintot tett ki.

A felnőtt magyar lakosság nyolcvanöt százaléka kávézik, naponta átlagosan 2,7 csészényit. A kávéivók kilencvenegy százaléka nap mint nap iszik otthon kávét, ötvenhárom százalékuk pedig napi szinten kávézott a munkahelyén is.

Ez is érdekelhet:
Három vidéki kávézó, melyek őszi körutazásra csábítanak

Szegedre, Győrbe és Gödöllőre utazunk.

(Forrás: MTI, fotók: Pixabay, Unsplash)

fogyasztás | magyarok | kapszula | népszerű | kávé | milliárdok

FOLYTASD EZZEL

Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban

Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom