Nem jó ötlet egyből kávéval kezdeni a reggelt

Egy alvás szempontjából rosszul sikerült éjszakát általában egy közvetlenül ébredés utáni kávéval igyekszünk kompenzálni – nem biztos, hogy jól tesszük. 

Egy friss tanulmány szerint ugyanis az éhgyomorra elfogyasztott kávé negatívan befolyásolhatja a vércukorszint-szabályozást, illetve növeli a cukorbetegség és a szívbetegségek kockázatát.

"Tudjuk, hogy az emberek majdnem fele, mielőtt bármihez is kezdene, előbb kávézással indítja a napját. Sokan minél fáradtabbnak érzik magukat, annál erősebb kávét készítenek" – mondta James Betts, az angliai Bath egyetem professzora.

"Eddig korlátozott ismeretekkel rendelkeztünk arról, hogy ez milyen hatással van a szervezetünkre, különösen az anyagcserére és a vércukorszint-szabályozására" – folytatta a professzor, majd ismertette egy huszonkilenc önkéntes részvételével végzett kísérlet eredményét.

Az önként jelentkezők többféle éjszakai bánásmódban részesültek (a nyugodt alvástól a folyamatosan megzavartig), majd ébredéskor megkapták a várva várt koffeinbombát, hol csak egy cukros ital elfogyasztása után, hol pedig tisztán éhgyomorra.

A kutatók megállapították, hogy a megzavart alvás nincs különösebb hatással az anyagcserére, a reggeli előtt legurított kávé ellenben ötven százalékkal növelte a vércukorszint-reakciót.

Vagyis egészségünk megőrzése érdekében tanácsos előbb enni valamit, és csak utána elkortyolgatni az ébresztőnek szánt feketét.

Egy szénhidrátban gazdag reggeli előtt pedig úgy egy órával nem érdemes kávét fogyasztani.

Ez is érdekelhet:

Öt kávézó Európában, ahol a napi koffeindózis mellé vizuális kényeztetést kapunk

Nem csak a "mit" a fontos, hanem a "hol" is. Ezekben a kávézókban minden korty feketével egy kis harmóniát is magunkba szívunk.

(Forrás: CNN, fotók: Pixabay)

hatás | ébredés | éhgyomor | negatív | vércukor

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom