Az IWC Schaffhausen és a Boultbee Flight Academy közös projektje fontos mérföldkőhöz érkezett. Egy 1943-as Supermarine Spitfire típusú vadászrepülőgéppel hódíthatják meg az eget idén augusztusban.
A gép felújítása óriási munkával járt. Egy tizenöt mérnökből álló csapat két éven át dolgozott azért, hogy most végre büszkén mutathassák be a makulátlan állapotú Silver Spitfire-t. Ez idő alatt több tízezer alkatrészt kellett ellenőrizniük, adott esetben megjavítaniuk vagy pótolniuk. Hogy mást ne mondjunk, több mint 20 ezer apró szegecs található egy ilyen repülőgépen, amelyeket szintén meg kellett vizsgálni és tisztítani.
A második világháborús vadászrepülőt minél inkább az eredeti állapotába akarták visszaállítani, de azért elvégeztek néhány fontos fejlesztést, hogy a tervezett világ körüli út minél zökkenőmentesebb legyen vele.
Korábban soha senki nem vállalkozott még rá, hogy a legendás brit géppel nekivágjon egy 43 ezer kilométeres túrának.
Idén augusztusban két brit pilóta, a Boultbee Flight Academy alapítói megpróbálkoznak vele, útjuk során legalább harminc országot érintenek majd. A tesztrepülések már el is kezdődtek.
A projekt főtámogatója az IWC, ez pedig aligha lehet meglepő.
A márka neve már hosszú évtizedekkel ezelőtt összeforrt a repüléssel, hiszen 1936-ban mutatták be az első speciálisan pilótáknak készült karórát.
Nem sokkal később, 1949-ben a Brit Királyi Légierő is egy IWC-modellt, a Mark XI-et választotta hivatalos pilótaórájának. Arról nem is beszélve, hogy 2003 óta saját Spitfire-kollekcióval is rendelkeznek.
Ez is érdekelhet:
(Képek: IWC)
világ körüli | spitfire | utazás | brit | repülőgép | silver spitfire
Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban
Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!