Megtörtént, amire hónapok óta készültek: lövell a láva az izlandi vulkánból

Kitört a vulkán, melyet már hetek óta figyeltek a Reykjanes-félszigeten.

Grindavik halászvárosából korábban mintegy négyezer embert evakuáltak, és a közelben található Kék Lagúna geotermikus gyógyfürdőt is bezárták. A kitörés a várostól mintegy négy kilométerre északkeletre, Sundhnukagigarnál kezdődött tegnap, helyi idő szerint 22 óra 17 perckor. A szakértők szerint ez az esemény nem jár majd olyan mértékű fennakadásokkal, mint a 2010-es kitörés, amely az egész európai légi közlekedést megbénította.

A Reykjavík körüli régióban október vége óta tart a földrengéssorozat, és a Grindavíktól körülbelül negyvenkét kilométerre északkeletre található fővárosból is észlelni lehetett a kitörés jeleit.

Az egyik szemtanú arról számolt be, hogy az égbolt vörösen izzott, a levegőben pedig füst gomolygott. A rendőrség arra kérte az embereket, hogy maradjanak távol a környéktől.

A vulkáni repedés hossza körülbelül három és fél kilométer, a láva pedig másodpercenként száz-kétszáz köbméter/másodperc sebességgel lövell. Ez azt jelenti, hogy a kitörés sokkal nagyobb, mint az elmúlt évek bármelyike volt a Reykjanes-félszigeten.

Bjarni Benediktsson izlandi külügyminiszter az X-en azt posztolta, hogy "nincs fennakadás az Izlandra induló és onnan induló légi közlekedésben, és a nemzetközi légi folyosók továbbra is nyitva maradnak".

Korábban már kidolgoztak egy módszert az izlandiak, amellyel megvédhetik Grindavikot a lávától, az ország pedig továbbra is várja a turistákat, többek között ezzel az új, lenyűgöző kilátóval.

(Forrás: BBC, képek: Getty Images)

láva | vulkánkitörés | magma | izland | rejkjavik

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom