Minden idők legszebb autója – mondta erre a Jaguarra Enzo Ferrari

Az E-Type az egyik legsikeresebb Jaguar-sportkocsi, állandó résztvevője mindenféle valaha volt legszebb-listának. Szinte erkölcsi kényszer, hogy bemutassuk, de boldogan tesszük.

Komoly reklámértéke van, ha egy film főszereplőjéhez egy bizonyos autó kötődik: James Bond Aston Martinja, Magnum vagy Sonny Crocket Ferrarija, Bullitt Ford Mustangja, a Doki DeLoreanje mind példa erre (Columbo alig járóképes Peugeot-ja és Taki bácsi kehes kocka Ladája kevésbé). Ilyen még Simon Templar, vagyis az Angyal Volvo P1800-asa is – de csak azért, mert a Jaguar elnöke úgy gondolta, nincs szükségük arra, hogy Roger Moore az új E-Type-ban közlekedjen epizódról epizódra.

Tulajdonképpen érthető volt Sir William Lyons, Jaguar-alapító és -elnök döntése. Mert bár jogosan mondhatjuk azt, ilyen formájú autó napjainkban már nem születhetne, hozzá kell tennünk, hogy a hatvanas évek legelején sem keltett sokkal kisebb feltűnést, mintha ma mutatnák be a világnak.

Az 1961-es genfi autószalonon egyszerűen ellopta a show-t.

A zsinórban háromszoros Le Mans-győztes D-Type adta az alapot, erre készült el a nyitott (Open Two Seater – OTS) és a kupé (Fixed Head Coupé – FHC) verzió, aki nem tudott dönteni a kemény és a ponyvatető között, az OTS-hez vásárolhatott üvegszálas műanyag keménytetőt is.

Szinte lehetetlen eldönteni, melyik karosszériaváltozat a lehengerlőbb. A gyakorlatilag az első és a hátsó sárvédő elnyújtott ívéből álló oldalnézet, a valószerűtlenül hosszú motorháztető és a rövid, alulról is lapított far a nyitott E-Type-on jön ki igazán, a kupé tökéletesen rádolgozott, szinte a hátsó tengely fölé épített fülkéje azonban nem kevésbé bámulatos. Nem nagy marketingfogás a konkurencia autóját dicsérni, de Enzo Ferrari megtehette, és minden idők leggyönyörűbb autójának nevezte az E-Type-ot.

A 3,8 literes, soros hathengeres benzinmotor

Az óriási, előre felbillenthető motorháztető alatt az elődnek számító XK 150-esből származó, 3,8 literes, sorhatos, három karburátoron át táplált motor dolgozott, négyfokozatú kézi váltó kapcsolódott hozzá. A Jag simán megfutotta a kerek százötven mérföld per órát (241 km/h), hét másodperc alatt gyorsult 100 km/h-ra, ami akkoriban a sportkocsik között is az elitbe röpítette az E-Type-ot.

Nemcsak a kocsi megjelenése és teljesítménye, hanem ára is szenzációszámba ment ’61-ben – de nem azért, mert annyira drága, hanem ellenkezőleg: annyira olcsó volt.

Mindössze 2160 fontba került, nagyjából fele- vagy harmadannyiba, mint a vele összemérhető vetélytársak, nem meglepő, hogy százával érkeztek rá a megrendelések, Sir Lyons azt is megtehette, hogy válogatott a nagy-britanniai vevők között, először csak a kor hírességei kaphattak egy-egy példányt.

Változtak a 2+2 üléses változat arányai
Egész kényelmesnek tűnnek a pótülések. Nem azok

Az E-Type kifejezetten jó, bár kifejezetten szűk kocsi volt, amely 1964-ben 4,2 literes, nyomatékosabb motort, teljesen szinkronizált váltót és komfortosabb utasteret kapott. Alighanem ez a legjobb E-Type-konfiguráció a modell teljes életciklusában – már ha nem családdal akarja használni valaki. Akkor ugyanis a ’66-ban bemutatott, húsz centivel hosszabb, két plusz kétüléses kivitel a nyerő (sokatmondó, hogy még a gyár sem gondolta rendes négyülésesnek), amely ugyan nehezebb, ezáltal lassabb is, a magasabb tetővonal miatt kevésbé kecses, viszont már automata váltót is kínáltak hozzá.

Szép a második széria...
...csak egy fokkal kevésbé

Az amúgy méltányolható célú amerikai közlekedésbiztonsági szempontok rengeteg autótípust tettek közvetve valamivel vagy sokkal rondábbá – az E-Type-ot is 1968-tól. Ezért tűnt el az első fényszórók előtti plexi az USA-ban XKE néven forgalmazott kocsiról, ezért lettek nagyobbak az oldalsó helyzetjelzők, de a süllyesztett kilincsek és a módosított lökhárítók is a környezetvédelmi okokból 210 lóerősre csökkentett második széria jellemzői.

Ennél jóval könnyebben megjegyezhető a harmadik széria jellegzetessége: az ugyanis

5,3 literes, V12-es motort kapott.

Hátulról a négy kipufogóvég az azonosítás legbiztosabb módja, amíg persze nem indul be a tizenkét henger, mert onnantól nem lehet kérdés.

Seria 3...
...V12-es motorral...
...akár automata váltóval is

Ezzel a legendás motorral ért véget az E-Type sikertörténete: a roadstert gyártották tovább, 1975-ig, összesen több mint 72 ezer darab készült a Jaguar sportkocsijából a majdnem másfél évtized alatt.

Végül pedig a filmfőszerep is összejött – Simon Templar helyett végül Szőr Austin Powers révén.

Ez is érdekelhet:

A kölyökjaguár színre lép – Jaguar E-Pace-teszt

Milyen egy kölyökjaguár? Játékos, bájos, szerethető, néha kicsit esetlen, aki olykor megmutatja a karmait és erejét. Megnézzük az E-Pace-t, és azt mondjuk: stimmel.

(Fotók: Jaguar)

jaguar | veterán autó | jaguar e-type | oldtimer | autótörténelem

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom