Járványügyi veszélyhelyzetet hirdettek a szomszédban

Romániában az utóbbi három hétben jelentősen megnőtt a felső légúti fertőzések száma. Ezen belül is számos tüdőgyulladásos megbetegedést jeleztek az orvosok, ami főleg a kisgyerekeket, a más betegségekben szenvedőket és az időseket sújtja.

Több meghűlés és influenza elleni gyógyszer is elfogyott a patikákból, de nemcsak azért, mert megnőtt a betegek száma, hanem azért is, mert a lakosság pánikszerűen elkezdte felvásárolni a gyógyszerkészleteket attól tartva, hogy januárban és februárban jelentősen romlani fog a járványhelyzet.

A hatóságok és az orvosok hangsúlyozták, hogy nem a koronavírus, hanem főként a szezonális influenza terjed.

Alexandru Rafila egészségügyi miniszter elmondta, hogy járványügyi vészhelyzetet hirdet, de hivatalosan nem hirdetik ki a jogilag súlyosabbnak számító járványhelyzetet, mert akkor a jelenlegi jogi szabályozások szerint korlátozásokat kellene bevezetni.  Ehelyett ajánlásokat fog megfogalmazni, így például

javasolni fogja a maszk használatát a népes belső terekben,

illetve az iskoláknak azt, hogy különítsék el a beteg gyerekeket az egészségesektől.

A miniszter rámutatott, hogy a koronavírus-járvány előtti években is előfordult hasonlóan magas számú megbetegedést okozó influenzajárvány, a mostani viszont a megszokottnál hamarabb kezdődött el, a hatóságok pedig arra számítanak, hogy január 15. és február 10. között tetőzik.

A román közegészségügyi hatóság december végén több mint 140 600 légúti fertőződést és influenzás megbetegedést jegyzett fel, ami csaknem négyszer több, mint a tavaly ilyenkor jegyzett 38 300, de a 2020 előtti öt évre kiszámolt mintegy 64 ezer esetes átlagot is több mint kétszeresen meghaladja.

Ha egészségesek akarunk maradni a téli utazások alkalmával, jó, ha megfogadjuk az orvos tanácsait.

(Forrás: MTI, képek: Unsplash, Getty Images)

influenza | járványügyi | veszélyhelyzet | románia | járvány

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom