Középen kiszélesedő, vagy ha úgy jobban tetszik, feje tetejére állított tornyot alkotott Tel-Avivban az ismert brit-izraeli tervező-építész, Ron Arad.
A város központjának Nahalat Yitsak negyedében álló épületet Arad állítása szerint egy jéghegy ihlette. Azért húzták fel így, hogy minél kisebb felületen érintkezzen a talajjal (így csupán három lábon áll), és hogy egy parkot hozzanak létre a városban, annak ellenére, hogy alig-alig volt rá hely.
Az 1,8 hektáron elterülő ToHa irodaprojekt a helyi illetőségű Avner Yasharral együtt valósult meg.
Maga a fordított perspektívájú, felfelé szélesedő toronyház huszonkilenc emeletes, és összesen kétszázezer négyzetmétert foglal el Tel-Aviv centrumában.
Több mint 28 ezer négyzetmétert egy bizonyos Dekton-felülettel vontak be: a homlokzatokon, a mennyezeten, a padlón, a lifteken, és belső falakon is jócskán találni belőle. A spanyolországi Cosentinóban gyártott darabokról azt érdemes tudni, hogy tízezer különféle formában állították elő és vágták meg, mielőtt Izraelbe érkezett.
A tervezésnél az egyik legfontosabb szempont az volt, hogy az épület tökéletesen passzoljon a környezetébe, másrészt igyekezzen a lehető legtöbb természetes fényt biztosítani az irodai dolgozóknak.
Apropó irodák: a hetedik emelettől kezdődően alakítottak ki ilyen típusú, tesreszabható munkahelyeket, ezen kívül lobbiként használható hatalmas átriumot, kereskedelmi egységeket, éttermeket és egy közösségi térként elképzelt nyitott udvart is találni a komplexumban.
Odafent pedig természetesen egy kilátó is helyet kapott, hogy lehessen gyönyörködni kicsit Tel-Aviv megkapó panorámájában.
Ez is érdekelhet:
(Fotók: Dezeen)
itodaház | ron arad | épület | új | fejjel lejelé | tel-aviv
Merész kampánnyal robban be a Reebok új kollekciója
A modern luxus nyomában a Range Roverrel

Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.
Megnézem, mert érdekel!